A Központi Nyomozó Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szolgálati helyén, a tompai határátkelőhelyen 2017. október 11. napján a szolgálat felvétele után elkezdte bedolgozni a határrendészeti nyilvántartásba a korábban általa egy jelenleg ismeretlen szerb állampolgártól átvett 27 db bosnyák és szerb állampolgárok útleveleinek adatait úgy, hogy ezen szerb és bosnyák állampolgárok nem jelentek meg a fenti napon a Tompa Közúti Határátkelőhelyen Magyarországra történő belépésre jelentkezve. A fenti cselekményét a gyanúsított útlevelenként 100,- euró ígéretéért követte el.

A bíróság indokoltnak tartotta a gyanúsítottal szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását mivel az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára és magas büntetési tétellel fenyegetettségére tekintettel megalapozottan kell tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne. Emellett alappal lehetett következtetni arra is, hogy az eljárás során ismeretlenül maradt bűntársával vagy tanúkkal történő összebeszélés folytán a bizonyítási eljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekedne ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.

A bíróság kényszerintézkedést elrendelő végzését az ügyész, a gyanúsított, valamint védője is tudomásul vette, így a végzés jogerőre emelkedett.

További felvilágosítás a Szegedi Törvényszék Sajtóosztályától kérhető.