2017. augusztus 19-én Tégláson járt a Füzesgyarmati Arany Sólyom Hagyományőrző Íjász Egyesület, ahol részt vett a Városok Viadalán. Országosan közel 30 város volt jelen a versenyen, továbbá egy Kazahsztán és egy Mongol csapat is megmérette magát.

A talpasíjászok mellett a lovasíjászok is megküzdöttek egymással, Kassai Lajos lovasíjász vezetésével.

21 változatos és ügyességi cél leküzdése közben a nap mottója: "Együtt - Egymásért - A csapatért! " és nem utolsó sorban Füzesgyarmatért, hiszen ezen a napon nem az egyéni győzelemért küzdöttünk, hanem a városunkért, és nagyon szoros küzdelemben a 3. helyezést sikerült is megszereznünk!

Csapatunk tagjai: Szitás László, ifj. Szitás László, Kovács Károlyné, Molnár Imre, Balaskó Sándor, Dobos Gyula.

Köszönjük szépen Bere Károly polgármester úrnak a város zászlaját és a támogatását, hogy részt vehettünk ezen a viadalon, ahol az elért eredménnyel hírét vittük Füzesgyarmatnak!
Továbbá köszönjük mindenkinek, aki segítségével, hozzájárulásával lehetővé tette, hogy eljussunk idáig.

Gratulálunk a csapatnak! Huj-huj-hajrá!

A Füzesgyarmati Arany Sólyom HÍE nevében: Kovács Károlyné.