A programra jelentkező huszonöt bírósági ülnök a Gyulai Törvényszéken, a Gyulai Járásbíróságon és a Békéscsabai Járásbíróságon dolgozik. A látogatás során az intézet munkatársa bemutatta az ülnökök számára a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és megtekintették az épületet.

A bírósági ülnök nem hivatásos bíró, mégis felelősségteljes feladatot lát el, hiszen az ülnök – törvényben meghatározott ügyekben és módon - részt vesz az ítélkezésben. Az ilyen bírósági ügyek között lehet említeni a súlyos bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásokat, vagy akár a munkaügyi pereket. Lényeges, hogy az ítélkezésben a bíróval azonos jogaik és kötelezettségeik vannak, ezáltal az ítélet meghozatalában is szerepük van.

A programmal kapcsolatban dr. Hajduné dr. Iszály Anna, a büntető kollégium kollégiumvezetője is rámutatott arra, hogy az ülnökök munkájuk során súlyos büntetések, szabadságvesztések kiszabásában is közreműködnek. Ezért fontos, hogy a bírósági munka mellett megismerjék a végrehajtás szabályait, a büntetés-végrehajtási intézet működését.

A célkitűzés az, hogy a közeljövőben – a büntetés-végrehajtási intézettel történő egyeztetés függvényében – a Békés megyében dolgozó valamennyi ülnök számára megteremtsük annak lehetőségét, hogy megnézzék az intézetet, valamint megismerkedjenek a fogvatartás rendjével, az intézet mindennapjaival.