A Körös-parti városban 96 kilométernyi önkormányzati fenntartású belterületi út van. Ebből 65 kilométer rendelkezik már szilárd burkolattal, 31 kilométer azonban még nem. Klimaj Attilától, a szarvasi önkormányzat útügyi referensétől először azt kérdeztük, milyen az érdeklődés az idén augusztusban meghirdetett útépítési program iránt.

Klimaj Attila, Klimaj Attila,  útügyi referens, Szarvas
Klimaj Attila, a szarvasi polgármesteri hivatal útügyi referense. Fotó: Lipták Judit.

- Jelentős, három utca lakói már összefogtak és be is adták a kérelmüket. A Dobó, a Malom és a Csokonai utcákról van szó, melyekben összesen csaknem 750 méter hosszon épülhet 3 méter széles betonút.

– A 25 százalékos lakossági hozzájárulás mekkora összeget jelent egy ingatlanra vonatkozóan?

– Ez nagyban függ attól, milyen hosszú az utca és azon mennyi ingatlan van (azaz hány méter jut egy ingatlanra). Az említett három utca lakóinak 150-200 ezer forint összegű hozzájárulást kell majd fizetniük.

Piaccsarnok betonozása, szarvasi piaccsarnok betonozása, Szarvas
Örülhetnek az árusok, készül a betonburkolat a nemrég lefedett új piaccsarnokban.

– Mi történik akkor, ha valaki nem kíván beszállni a közös útépítésbe? A többiek fizetnek helyette?

- Mindhárom utcában a lakóknak csaknem 100 százaléka nyilatkozott úgy, hogy részt kíván venni a programban. Önkormányzati rendeletünk szerint ha az adott utca ingatlantulajdonosainak legalább 60 százaléka vállalja az anyagi hozzájárulást, akkor az utat megépítjük. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy aki nemlegesen nyilatkozik, annak nem kell fizetnie. A ráeső részt ráterheljük az ingatlanra, azaz neki is vállalnia kell az anyagi terheket.

– Az önkormányzat mekkora keretet különített el erre a programra?

– A 2017-es költségvetés elfogadásakor 20 millió forintot határoztak meg, ezt idén további 2,5 millió forinttal megtoldották.

– Mikor kezdik el építeni az utakat az említett három helyszínen és van-e még lehetőség további utcaközösségek jelentkezésére?

– A kivitelezés várhatóan jövő tavasszal kezdődik. Természetesen további utcák jelentkezését is várjuk. Ebben az önkormányzati ciklusban belterületi utak építésére sajnos nem tudunk pályázni (nincs ilyen kiírás), ezért csak önerőből, lakossági hozzájárulásokkal tudunk utat építeni.

– Az elmúlt időszakban több helyszínen a járdák is megújultak. Hol tart ez a program?

Szarvasi útépítések, szarvasi útépítések, Szarvas
"Pöttyös lapok" a kereszteződésekben.
– Járdaépítési programunkat 2016-ban kezdtük meg. A Kazinczy és a Rákóczi utcában, valamint a Vasút utcától a Malom utca felé vezető (Kacsa-tó melletti) szakaszon épültek új járdák, melyek bekerülési költsége összesen 23 millió forint volt. Jelenleg a Deák Ferenc utcában folyik járdaépítés. Mindenütt aszfaltborítás készül, mert ez olcsóbb és könnyebben karban tartható, mint a beton. Minden szakasz akadálymentesített, a vakok és gyengénlátók számára pedig vizuális és taktilis elemeket (a kereszteződésekben „pöttyös lapokat”) is beépítettünk. A napokban betonozási munkákat kezdtünk az újonnan lefedett piaccsarnokban. Simított betonfelületet készítünk azon a 150 négyzetméteres területen, melyet korábban murvával szórtunk fel. A jövőben tehát az árusok és a vásárlók sokkal kényelmesebb körülményeket találnak majd a piacnak ezen a részén is.