Nos, szerencsére még én is láttam a gőzösöket.
Óvodás koromban, amikor az édesapámmal kijártam a pályaudvarra, durgatónak hívtam azt a szerkezetet, amely összekötötte és hajtotta a gőzmozdony kerekeit.

Apukád milyen beosztásban volt?
A Szajol-Mezőberény közti szakasz főpályamestere volt.

Nagy József, nagy józsef, Mezőberény, 20171106
Nagy József (galéria)
Tehát azonfelül, hogy eldőlt, ezt a pályát választod, ahhoz, hogy valaki tervező mérnök legyen mit kell tanulni?

A nyolcadik után a fővárosba mentem egy szakirányú középiskolába, majd Győrött végeztem a főiskolát. (Később elvégezett még jó néhány képzést is, de ez csak lejjebb derül ki.)

Nyilván jött a katonaság. Ott nem vették el a kedvedet az élettől, hisz a nyolcvanas években az az intézmény nem egy kislánysport volt.
Teljesen jó emlékeim voltak: az építő században írnokként, századtechnikusként és hétvégeken mozigépészként szolgáltam; többek között mi építettük a taszári repteret, a tábornoki lakásokat... jó, azért néha kellett egy kis kézigránátot dobni... de rendesen hazaengedtek. Tizedesként szereltem le. Nem voltam rigó.

Őrmester?
Rigónak hívták azokat a főiskolásokat, akik már tisztek, minimum hadnagyi zászlós rendfokozatúak voltak.

Nagy és társai bt. - nagy józsef - cserei díj, nagy józsef, Mezőberény, 20171106
Ha rákattintasz, megnő!
A sereg után hol kezdtél?

Békéscsabán a MÁV Pályafenntartásnál; majd hamarosan szóltak, hogy jó lenne, ha elvállalnék egy fél éves kiskunfélegyházi vasútépítési munkát.

Akkor nem volt család.
De, már nős voltam. Közben a fél évből egy év lett, ott is nagyon sokat tanultam. És úgy gondoltam, hogy ez a kötelességem, ráadásul szakmailag nagy jó volt az az egy esztendő. Kiskunfélegyháza után szereztem meg a szakaszmérnöki vizsgámat.

Mi jót csinál egy szakaszmérnök?
A pályákhoz hozzátartozó útátjárókat, hidakat, műtárgyakat olyan állapotban kell tartanunk, hogy a forgalom, a vonatközlekedés biztonságos legyen.

Tartani a rendet. Alma-fája? Követnek a gyermekek?
A nejem a MÁV-Startnál dolgozik, a nagyobbik fiam mozdonyvezető, a másik fiam másodéves egyetemi hallgató.

Te is halmoztad a diplomákat.
A másoddiplomámat a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szereztem.

Zuglóban?
Nem, a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában; és odajöttek a pedagógusok.

Mekkora név még mindig Baross Gábor!
Nagyot alkotott a közlekedésben.

 

Nagy és társai bt. - nagy józsef, nagy józsef, Mezőberény, 20171106
A kollégák gyűrűjében: Nagy Róbert névrokon (b), Bekő Nikoletta, Nagy József,
Várdai  Anetta és Skorka Dániel (még több kép, még több munka)

 

De most itt ülünk. Mikor jöttél el a vasúttól?
2002-ben, de a magán-tervezőirodámat már 1998-ban indítottam el.

Melyik munkátokra vagy a legbüszkébb?
Mindegyikre.

Újítás?
Mi terveztünk először élő füves szintetikus szálerősített villamospályát Szegeden.

Nagy és társai bt. - nagy józsef, nagy józsef, Cserkeszőlő, 20171106
Cserkeszőlő (fotók)
Honnan jött az ötlet?

Botka László egyik nyugati útján találkozott a történettel, és Szegeden meg akarta valósítani.

Napi kapcsolatban voltál a polgármesterrel?
Nem, csak a szakértőivel.

Rég voltam Szegeden... biztos nagyon szép lehet, de mi benne a pláne?
Valóban gyönyörű, jobb a klímája, látványosabb, természetközelibb mint a zúzottköves pálya.

Szerinted lenne értelme, ha Békéscsabán és annak környezetében visszaállítanák a kisvasutat?
Az Alföldi Gazdasági Kisvasút gazdasági szempontból nem lenne releváns. Volt egy békési kezdeményezés, ami a pálinkaturizmusra, vendéglátturizmusra épült volna egy vonal, amibe Békéscsaba-Gyula-Vésztő és még Mezőberény is belefért volna.

Most milyen projektben vagytok benne?
Dolgozunk a BKV-nak, a Szajol-Debrecen vonalon, illetve Kabán egy felüljárót, Hajdúszoboszlón pedig egy vasúti átjárót készítünk. Szolnokon pedig egy mosószergyár belső iparvágány-hálózatát csináljuk. Sok munkánk van a MÁV FKG Kft.-nél is.

A naptár tele van húsz-húszig?
Ááá... nem, de ez egy jó év volt.

Nagyon jól döntöttél, hogy vasutas lettél, mert kicsi korában az ember Jimi Hendrix, Niki Lauda vagy Gojko Mitić akar lenni.
Valóban szerencsésnek tartom magam.


Nagy és társai bt. - nagy józsef - m6-os autópálya, nagy józsef, 20171106
Az M6-os

 

Nagy és társai bt. - nagy józsef logó, nagy józsef, 20171106