Szerdán hajnalban kis elefánt született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Angele, az anyaállat vemhességét már februárban bejelentették, és elmondták, hogy borjára késő ősszel lehet majd számítani. Az ellésre egészen pontosan hajnali 3 óra 54 perckor került sor.

Elefántbébi, elefántbébi, Budapest
Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert, Facebook

Az állatkert közlése szerint szerencsére minden rendben zajlott, és a kis elefánt nem sokkal később sikeresen lábra is állt. A gondozók most arra várnak, hogy szopni kezdjen – írja a Budapesti Állat- és Növénykert hivatalos honlapján.

Az ellés alatt végig jelen volt Angele előző borja, a csaknem ötéves Asha is. Technikailag lett volna lehetőségük a különválasztásra, de jobbnak látták, ha ő is jelen van kistestvére születésekor. Ez az állapot megfelelt a természetes állapotoknak is, hiszen az elefántok a vadonban is csordában élnek.

Ez a megoldás azért is volt szerencsés, mert az előző kis elefánt történetesen nőstény, és felnövekedve hasznos lehet számára, ha láthatja az anyját gyermeknevelés közben. Asha természetesen élénken érdeklődik kistestvére iránt, ha azonban ez az érdeklődés már kissé tolakodó, Angele azonnal odébb tessékeli.

Mivel az újszülöttnek és az anyaállatnak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szüksége, a 2008-ban épült elefántcsarnokot további intézkedésig lezárták. Jelenleg az elefántokhoz a beosztott állatgondozókon és az állatorvosokon kívül senki nem mehet. A gondozók is csak akkor lépnek be a területre, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként monitoron keresztül figyelik az eseményeket. Assamot, az apaállatot viszont most is megtekinthetik a látogatók a patinás régi Elefántházban.

Forrás: hirado.hu