Sarkad Kormányablak, sarkad, kormányablak, Sarkad, 20171110
Dr. Takács Árpád kormánymegbízott köszöntője
A Békés Megyei Kormányhivatal sikeresen pályázott, és 1.2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében „A Békés Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése” elnevezési projekten. Ennek részét képezte a Sarkadi Járási Hivatal Szent István tér 7. szám alatti épületének energetikai korszerűsítése is, amelyet november 10-én adtak át az ügyfeleknek és a nagyközönségnek egy ünnepélyes keretek között zajló rendezvény keretében.

A beruházásnak köszönhetően az épület homlokzatára hőszigetelés került, korszerű, hőszigetelt nyílászárokat kapott, illetve a régi kazánokat új, kondenzáció kazán váltotta fel. Jelentős villamosenergia megtakarítást jelent majd a jövőben az épület tetejére kihelyezett 141 db panelből álló napelemes rendszer, valamint a radiátorokra beszabályozott termosztatikus szerelt szelepek üzembe helyezése, amelyeknek köszönhetően elkerülhető lesz a jövőben a helyiségek alul- illetve túlfűtése. Mindezek révén várhatóan az épület földgáz fogyasztása 45 %-kal, míg az elektromos áram fogyasztás 90 %-kal csökken majd a jövőben.

Sarkad Kormányablak, sarkad, kormányablak, Sarkad, 20171110
Dr. Kovács József képviselő is felszólalt
Az intézmény udvarán tartott átadó ünnepségen a felszólalók sorában az első Dr. Takács Árpád kormánymegbízott volt, aki köszöntőjében visszautalt arra a korábbi kormányzati szándékra, amelynek révén a közigazgatási rendszer reformja elindult, amely szerint a régi, lassú, merev és tekintélyelvű közigazgatásból egy gyorsabb, ügyfél centrikus és emberibb közigazgatásra kívántak áttérni. Mindehhez paradigmaváltásra volt szükség, és nem csupán szellemiségében volt szükség a változtatásra, hanem az intézményi rendszerben, illetve az intézmények korszerűsítésében is. Sarkadon is szükség volt erre, hiszen több mint 40 ezer ügyfél fordul meg a hivatalban – és amire külön kitért -, ennek 10 százaléka a határon túlról érkezik.

A szellemiség tekintetében azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy az ügyfelek elismerését mindig csak az adott napra lehet megszerezni, és ez csak úgy lehetséges, ha mindenki felvállalja a közös szolgálatot. Ahogy mondta: „A kis pontnak is van terjedelme.”

A felszólalók sorában a 3. számú választókerület országgyűlési képviselője, Dr. Kovács József következett, aki szintén kitért arra, hogy milyen fontosak ezek a beruházások mind országosan, mind a választókerület tekintetében. Igaz ez az uniós forrásokból és a hazai támogatásokból létrejövő beruházások tekintetében is. A kormányzati támogatást megköszönve elmondta, hogy a választókerület több településén is létrejönnek, létrejöttek ilyen fejlesztések, amelyek többek közt azért is szükségesek, mert jövőben a NAV ügyintézésre is lehetőség lesz a kormányablakoknál, amelynek végrehajtására Gyulán 1, Sarkadon 1, míg Szeghalmon kér fő áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

Sarkad Kormányablak, sarkad, kormányablak, Sarkad, 20171110
"Sarkadon váltam emberré."- Csepreghy Nándor
Az ünnepélyes átadó fő szónokaként Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes elmondta, hogy külön öröm számára, hogy itt lehet, hiszen, mint ahogy mondta: „Kolozsváron születtem, Szegeden jártam egyetemre, Budapesten lettem politikus, de Sarkadon váltam emberré.”

A személyes kötődés mellett persze kitért mindazokra a szándékokra és vezérlő elvekre, amely a közigazgatás korszerűsítéséhez vezetett, a bürokráciacsökkentéssel, a versenyképesség növelésével, a kormányzati struktúra egyszerűsítésével, és amelynek köszönhetően most egy ablaknál az ország 270 kormányablakánál mintegy 2000 ügy intézhető.

A legfontosabb eszköznek a fejlődés tekintetében a digitalizációt emelte ki, amelynek – elmondása szerint – Magyarország az egyik éllovasa, hiszen Európai Uniós szinten is egyedülálló módon itt érhető el, hogy a szélessávú internet minden helyrajzi számhoz eljusson.

A miniszterhelyettes zárszóként megköszönte mindenkinek, aki részese volt helyi és országos szinten is annak, hogy mindezeket el lehetett érni, külön kiemelve a lakosságot, az állampolgárokat, hiszen egyrészről egy jól működő közigazgatási rendszerben az állampolgárok a valódi munkáltatók, hiszen az ő adójuk, hozzájárulásuk nélkül nem tudna működni az állam és a hozzá tartozó közigazgatás sem.

Sarkad Kormányablak, sarkad, kormányablak, Sarkad, 20171110
Megtörtént az ünnepélyes szalagátvágás, jöhet a munka, jöhet a szolgálat

A köszöntők és ünnepi beszédek után nem maradt más hátra, mint a szalagátvágás, amelyet Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Dr. Takács Árpád kormánymegbízott, Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Dr. Sipos Lajos járási hivatalvezető és Mokán István Sarkad város polgármestere hajtott végre a fotósok gyűrűjében és a jelenlévők előtt.