– Javában tart a 2017/2018-as színházi évad, túl vannak egy igen komoly darab (komikus színmű), a „Szigorúan tilos!” hatodik előadásán. Milyen volt a fogadtatás?

Dósa Zsuzsa, cervinus teátrum, dósa zsuzsa, Szarvas, 20160708
Dósa Zsuzsa
Dósa Zsuzsa:
- Hadd kezdjem egy friss, nagyon kellemes élménnyel. A  legutóbbi (november 7-i) előadáson tizenegy középiskolás fiatal is ott ült a nézőtéren. Nem hozták őket, hanem maguktól jöttek. És nemcsak nézték, hanem megértették, megélték a darabot. Azonosulni tudtak a szereplők érzéseivel, példaszerűen reagáltak a humorra. A végén pedig azt mondták: „sajnálhatják, akik nem jöttek el!” Számomra igazi győzelem, hogy be tudtuk hozni a színházba a fiatalokat. Azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat… de tizenegy talán már igen! Ezen a kellemes élményen felbátorodva úgy döntöttünk, januárban csinálunk még két előadást. Felkeressük a városban működő középiskolákat és meghívjuk a diákokat. A cél kettős: egyrészt megszerettetni a fiatalokkal a színházat, másrészt egy rendhagyó történelemórát adni nekik a darab segítségével.

Varga Viktor: A „Szigorúan tilos!” egy erős hangulatjelentés a szocializmus időszakáról, különösen annak első, félelemmel teli évtizedeiről. A téma, amiről a darab szól, még mindig nincs igazán kibeszélve. Egész korosztályok nem is tudják, mit jelentett a „Fekete Autó”. Pedig nagyon sok embert érintett a félelem, sokakat kényszerítettek arra, hogy elvesztegessék az életüket. Ez a hiba kijavíthatatlan, mert mindenkinek csak egy élete van.

Szigoróan tilos!, Szigorúan tilos! Cervinus Teátrum, Szarvas
Jelenet a Szigorúan tilos! című előadásból. Fotó: Kárpáti Zsuzsa

Dósa Zsuzsa: Beszélnünk kell róla azért, hogy ne ismétlődjenek meg ugyanazok a dolgok. Sajnos, az emberiség nehezen tanul a múlt hibáiból.

– Most egy vidámabb darab, a Hotel Menthol bemutatója közeledik. Hogy állnak a musical próbáival?

Varga Viktor, varga viktor, cervinus teátrum, Szarvas
Varga Viktor
Varga Viktor
: A Hotel Menthol életem eddigi legnehezebb rendezése. A „könnyű műfaj” egyáltalán nem könnyű, sőt! Minden próba iszonyatosan katonás rendet igényel, fizikailag és szellemileg egyaránt próbára teszi a színészeket. A táncban, az éneklésben és a prózai szövegben, a poénokban nem lehet hibázni, mindent pontosan, a legjobb pillanatban kell csinálni.

Dósa Zsuzsa: A két és félórás előadásban szinte folyamatosan 25-30 ember van a színpadon és nekik tökéletes összhangban kell dolgozniuk. Azt a látszatot kell kelteniük, hogy hű, de jól szórakoznak, közben pedig iszonyatosan kemény munkát végeznek azért, hogy a közönség jól szórakozzon. Meggyőződésem, hogy a színház dolga nemcsak az, hogy neveljen, gondolkodásra ösztönözzön, hanem az is, hogy időnként szórakoztasson. A közönségnek joga van nevetni is. Joga van nemcsak szomorú történeteket, be nem teljesült szerelmeket (lásd Rómeó és Júlia), hanem boldog szerelmeket is látni.

Varga Viktor: Fenyő Miklós és Novai Gábor zenéje tulajdonképpen már önmagában is egyfajta boldogságot „termel”. Ennek a musicalnek is van azonban mondanivalója: rámutat arra, hogy a boldogság nem kívül van, nem lehet elérni, megvenni a boltban, mint más dolgokat, hanem önmagunkban kell megkeresni. Szórakoztató, humoros társadalomkritika is rejlik benne: megmutatja, milyen sokszor nem tudjuk, mit is akarunk valójában, várjuk, hogy mások mondják meg, s ha tényleg megmondják, akkor máris lázadunk.

Hotel Menthol, cervinus teátrum, Hotel Menthol olvasópróba, Szarvas
Pillanatkép a Hotel Menthol olvasópróbájáról. Négyen a népes szereplőgárdából: Ragány Misa, Nádházy Péter, Nagy Róbert és Szemerédi Bernadett. Fotó: Rácz Csabi.

– A humornál maradva, év végén lesz egy újdonságuk: kabaré, több alkalommal a két ünnep között. Klasszikus kabaréra gondoljunk, vagy inkább a napjainkban divatos stand up-ra?

Dósa Zsuzsa: Rejtő Jenő és Molnár Ferenc munkáiból merítünk, azaz klasszikus, szépen megírt, irodalmi nyelvezetű kabaré-összeállítást kínálunk majd. Nem akarunk „aktuálpolitizálni”, problémákat kibeszélni, hanem színvonalas, felhőtlen szórakozásra, nevetésre hívjuk az év utolsó napjaiban a közönségünket.

Varga Viktor: Apropó, társadalomkritika! Tudják, miért olyan népszerű az amerikai popkultúra? Azért, mert nem az össztársadalmi problémákat jeleníti meg, hanem a kisember hétköznapi életén keresztül tart görbe tükröt elénk. Mi is ezt szeretnénk tenni.

*

A Cervinus Teátrum előadásairól a www.cervinusteatrum.hu weboldalon tájékozódhatnak. Ugyanitt elektronikus jegyrendelésre is lehetőségük van. Siessenek, mert a jegyek nagyon gyorsan fogynak!