Én 1986-90 között a férfi konfekción voltam gyakornok. Emlékszem rád a műszaki osztályról...
Pedig nem sokáig voltam ott, mert 1987 februárjában elvittek katonának.

Kovács sándor - univerzál zrt., Kovács Sándor, Békéscsaba, 20171121
Kovács Sándor (galéria)
Amúgy echte csabai vagy.

Nem, nagyszénási; és csak 1979-től a labdarúgás által kerültem Békéscsabára. Anno Szombati Gyuri bácsi járta a megyét, és a falusi kiscsapatokból 1-2 játékost mindig beemelt a megyei serdülőválogatottba. Az itteni iskolák – Közgé, Rózsa, Vízmű, 611 stb. – fogadták ezeket a gyerekeket, és a Vandháti úti sportkoleszban laktak.

Nem volt nagyon komor az a hely?
Szerettük. Akkor épp Medovarszki János tanár úr volt az igazgató.

Meddig jutottál a fociban?
Ifi 2-ig, de sajnos egy bokaszalag szakadás kipöckölt egy bő fél évre. Azt követően először csak az ifi 3-ba kerültem vissza, majd ismét a 2-be, de nem lettem kezdő.

Megtörte a lendületedet a sérülés?
Nem, de ha egyszer kimaradsz egy csapatból, akkor már nem leszel a gerinc tagja.

Milyen poszton játszottál?
Érdekes, Szénáson csatár voltam, de Gyuri bácsi jobb hátvédnek tett meg; szerette, ha a védelemben magas gyerekek voltak.

Tehát a foci által lettél közgés.
Anélkül is oda készültem, mivel az általánosban elég jó tanuló voltam.

Ki volt a suliban az osztályfőnököd?
Koór Lajosné Márta néni.

Kálló tanárnő, Marancsik tanárnő...
Ők mind olyan karakteres tanárok voltak, de ha az elején odatetted magad, négy évig nem volt baj.

 

Kovács sándor - univerzál zrt., ferro pont, Kovács Sándor, Békéscsaba, 20171121
(még több kép)

 

Azt követően, gondolom, jött a szolnoki kerfősuli.
Így van, az volt a cél.

De akkor valamit valamiért: ha nincs a sérülésed, akkor...
Abban a koleszben divat volt tanulni. Számtalanszor még este 10 után, villanyoltás után is a budiban tanultunk.

Majdan a három év fősuli után, 1986-ban jött az Uni.
Már a főiskolai, nyári szakmai gyakorlatokat is itt töltöttem.

És közgésként hol voltál gyakorlaton?
A KIEG ABC-ben húztam le négy évet.

Tehát a diploma után itt.
Egészen pontosan 1986. augusztus 1-én kezdtem az áruház műszaki osztályán.

És egyből osztályvezetőként debütáltál?
Dehogy! Sima eladóként, hiszen semmi gyakorlatom nem volt. Akkoriban Tipi Antalnak nagy neve volt a műszaki osztályon. Ráadásul fél év múlva be is soroztak, és csak 1988-ban jöttem vissza a céghez, de nem ide.

 

Kovács sándor - univerzál zrt., Kovács Sándor, Békéscsaba, 20171121
Mindig magasabbra (galéria)

 

Hanem?
A megye legnagyobb villamossági üzletébe (ez a kereskedés is az Univerzálhoz tartozott), a Berényi útra; ott pedig eleinte semmi áruismeretem nem volt.

Pedig Dr. Domokos Tamás (DDT.) mekkora áruismereti klasszis volt a Közgében.
Tamásnál mindenről, csak az erős áramról nem tanultunk. De nem bánom, mert Beke Mihály, a főnököm nagyon jó kereskedő és vezető is volt. Azonfelül egy haladó gondolkodású ember volt: számítógépen: Commodore 64-en , ZX Spectrumon vezette a készletnyilvántartást. Közel 30 ezer cikkelemet tároltunk, és annak a havi készletelszámolását, hogy ne kelljen bezárni, ha leltározunk.

Mint a hőskorban: minden bolt január 2-4. között a leltár miatt bezárt.
Így van.

Ott meddig tevékenykedtél?
Misivel sikeres páros alkottunk, gyönyörű számokat produkáltunk... és talán láttak valamit bennem, hamarosan ki akartak nevezni a színesfém Metalloglobus bolt élére. Először nem vállaltam el, de egy év múlva már nem kérdeztek. Így 1990-ben ott lettem vezető.

 

Ferro pont - napelemek, ferro pont, Békéscsaba, 20171121

 

Egészen...
2003-ban jöttem el a Ferro Pont vas-színesfém telepéről; de közben 1998-ban lett egy új cégkoncepció: Tóth Miklós kollégámmal megalakítottuk a Ferro Pont divíziót. Kitaláltuk, hogy a megye nagyobb településein: Gyulán, Orosházán, Szarvason egy-egy kis Ferro Pont boltot nyitunk. Tehát 2003-ban kerültem be a Szabadság téri központba. És akkor lett Viczián László a vezérigazgató, aki egy új csapatot gyűjtött maga köré: én kontroller pozícióba kerültem.

Az mit jelent?
Kereskedelemmel, kereskedelem szervezéssel, tervezéssel és elemzéssel foglalkoztam, amely közvetlenül információkat adott Viczián úrnak.

Mikor költöztetek ide az Univerzál Áruházba?
A Szabadság téri ingatlant 2004-ben értékesítette a cég, ugyanis a méreteit tekintve luxus volt a jó 20 fős létszámunknak.

És akkor egy remek riporteri kérdés: szerinted miért kaptad meg a kiváló vállalkozói díjat?
Azt gondolom, az Univerzál Zrt. a megye kereskedelmében mindig is meghatározó, sikeres, eredményes cég volt. Ez magába foglalja a korrekt, tisztességes kereskedelmet, kapcsolattartást. A mai Univerzált is ez jellemzi, melynek része vagyok én is!

Hány üzletetek van?
12.

Amikor egy ismerősömnek mondtam, hogy jövök az Univerzálhoz anyagot felvenni, egyből rávágta: „nincs is Univerzál!". A nevet összemossák az áruházzal.
És a dolog pikantériája, hogy itt egyetlen négyzetméteren sem üzemeltetünk, mind ki van adva bérbe.

 

Matyi istván, kovács sándor és bődi jános - príma, Kovács Sándor, Békéscsaba, 20171121
A díjátadón: Matyi István (b), Kovács Sándor és Bődi János

 

A férfi konfekció helyén is egy kínai bolt működik.
Sajnos. Igaz korrekt bérlő, pontosan fizet!

Elvitte a vevőket a másik nagyáruház?
Igen; illetve minden szakmának története van, hogy miképp vérzett el. Például a ruházat: a városban elszaporodó kínai üzletek, turkálók, Csaba Center, Top Shop miatt.

1987-ben 1. 600 forintért vettünk egy kőmosott Rifle kabátot, majd amikor azon a hétvégén felmentem Pestre a rokonaimhoz, az ismerősei nem hitték el, hogy vidéki vagyok...
A nyugati ruháknak külön osztálya volt a konfekción belül.

 

***

 

Kovács Sándor a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után 1986. augusztus 1-én lépett be dolgozni az Univerzál Kereskedelmi Zrt. jogelődjéhez, az Univerzál Kereskedelmi Vállalathoz. Végigjárta a kereskedelmi ranglétra minden fokát. Eladó az Univerzál Áruházban, majd boltvezető-helyettes a megye legnagyobb villamossági szaküzletében. 1990-től boltvezető egy színesfém és műanyag szaküzletben. 1998-tól másodmagával alakítja ki és irányítja az Univerzál Zrt. legjelentősebb divízióját a Ferro Pont Üzletláncot, mely magába foglalja a Zrt. összes vas-színesfém és műanyag értékesítéssel foglalkozó üzletét.

2003-ban a cég élén történt vezetőváltás kapcsán kontrolleri beosztásban az operatív felsővezetés tagja lett, és bekerült az igazgatóságba is. A kereskedelmi munka irányítása mellett feladata volt a cég korszerű, számítástechnikán alapuló irányítási és bolteredményesség mérési rendszerének kidolgozása, majd később a vállatirányítási rendszer bevezetése, ami teljesen új alapokra helyezte a kereskedelmi munkát.
Profilok kerültek megszüntetésre, még mások jelentős fejlesztésre, megalapozva ezzel a hosszú távú stabil gazdálkodást.

2010-től a Zrt. gazdasági igazgatója és az első számú vezető helyettese. A kereskedelemtől ekkortól sem szakadt el, hiszen az Univerzál Zrt. Papirusz Üzletláncát jelenleg is közvetlenül irányítja.

Kovács Sándor nagy tapasztalatokkal bíró, megfontolt kereskedelmi és gazdasági szakember, aki nyitott az új dolgok iránt. Az elmúlt évek során, ahol dolgozott, minden területen elnyerte mind beosztottjai, mind vezetői megbecsülését. Nélküle az Univerzál Zrt. nem lenne olyan eredményes és stabil vállalkozás, mint amilyen. Az eredményesség növelésében személyes érdeke is van, hiszen egyike a Zrt. négy meghatározó tulajdonnal bíró tulajdonosának.