A pályázat során az augusztus 20-i nemzeti ünnepnapon 45 fős delegációt látna vendégül Békés, fellépne gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola színjátszó csoportja és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar. Odaítélés esetén a már működő civil kapcsolatok együttműködésének erősítését, a kulturális örökség ápolását és hagyományőrző tevékenységek megvalósítását segítené elő a program. Megpályázott támogatás két millió forint, mely önerőt nem igényel az önkormányzattól.

A testvérvárosi kapcsolat Békés és Gyergyószentmiklós között 24 évre nyúlik vissza. Az eltelt több mint két évtized alatt a civil és baráti kapcsolatok már igazán működnek a két település között.  Ez mindenképp igazolja azt a törekvést, mi szerint a lakosok is érzik a testvérvárosi kapcsolataink előnyeit.