2000 májusában alakította a Tóth és Társa Recycling Kft.-t, amely a fürdővárosi Henyei Miklós utca 15. szám alatt működik. A cég hulladék nagykereskedelemmel és fuvarozással foglalkozik – ami ebben a működési formában a papír- és a műanyaghulladék begyűjtését, felvásárlását és feldolgozását jelenti, illetve a partnercégeknek való bérfuvarozást.

Tóth Lajos - Tóth és Társa Recycling Kft., tóth lajos, Gyula, 20171206
Tóth Lajos (galéria)
A Tóth és Társa Recycling Kft.

folyamatosan bővül és fejlődik – mondja a cég ügyvezető igazgatója –, amely a foglalkoztatottak és korszerű gépjármű- és munkagéppark létszámában mutatkozik meg. Napjainkban a cég a régió vezető szelektív hulladék begyűjtője lett. Ehhez nagyon fontos volt a korrekt üzleti kapcsolatok kialakítása és megbízható partnerség.

1987 óta magánvállalkozóként tevékenykedett, először csak fuvarozóként; 1994 óta viszont hulladékbegyűjtőként is.

Fuvarozóként gyakran szállítottam nyomdákból könyveket, folytatja, és azt tapasztaltam, hogy a keletkezett hulladékpapírt a szeméttelepekre szállítják, és ezekkel semmiféle hasznosítás nem történik. Tulajdonképpen ez adta az ötletet, hogy

papírbegyűjtést végezzek.

Tóth és Társa Recycling Kft., tóth lajos, Gyula, 20171206
(még több kép)
Természetesen ez igen rohamosan fejlődő és egyre nagyobb teret hódító tevékenységgé alakult; az igényekhez igazodva, nemcsak papír, hanem műanyag begyűjtéssel bővült a vállalkozás. Közben a kezdeti 5-6 fős létszám idővel 22-re növekedett.

Az első telephely Gyulavári mozi épületében, meséli, saját készítésű bálázógéppel báláztam a hulladékpapírt, amit értékesítettem. Majd 1996-ban a gyulavári kastélyhoz tartozó Lovarda épületét és a hozzátartozó földterületet megvásároltam, és itt folytattam a tevékenységét. Majd két esztendővel később, a vállalkozás beköltözött a gyulai ipari övezetbe, felismerve, hogy a folyamatos fejlődéshez megfelelő infrastruktúrájú és nagyságú telephely szükséges.

Tóth Lajos vállalkozóként fontosnak tartja a korszerűsítést, a fejlesztést. Így ezt a 3 hektáros telephelyet 2014-ben pályázat útján, 135 milliós beruházással, csarnokok építésével és új technológiai gépek beszerzésével továbbfejlesztette.

 

Tóth és Társa Recycling Kft., tóth lajos, Gyula, 20171206

***

1994-ben a szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon még nagyon gyerekcipőben járt, tulajdonképpen Tóth Lajos elmondhatja, hogy úttörőnek számít, ugyanis felismerte ennek a hasznosságát, és a benne lévő üzleti lehetőséget. Amellett, hogy ez egy sikeres vállalkozássá fejlődő tevékenység lett, elmondható az is, hogy szenvedélye és hobbija lett a munka – ideje legnagyobb részét ezzel tölti a mai napig.

 

Tóth Lajos a müpában - Tóth és Társa Recycling Kft., tóth lajos, Budapest, 20171206
A MÜPA-ban - Varga Mihállyal és Demján Sándorral

 

Tóth Lajos december 1-én, a MÜPA-ban ünnepélyes keretek között a VOSZ által szervezett XII. díjátadón a 2o17. Évi Kiváló Vállalkozói Díjat vehette át.