Tíz nagyszínpados fellépővel jelentkezett a Balaton Sound, köztük a jövőre megújuló helyszín főműsoridős fellépőinek teljes névsorával.

„A Balaton Sound nemzetközi hírnevét mutatja, hogy több mint fél évvel a kezdés előtt a legnagyobb sztárok közül ilyen sokan már elfogadták a felkérésünket” – mondja Fülöp Zoltán, a Sound főszervezője.

„Különös tekintettel arra, hogy a Nagyszínpad összes headlinere már ott van az első bejelentett nevek között” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a Sound másik alapítója, aki a jó nevek mellé egy jó hírrel is szolgált, ugyanis december 7-én 12 órától egy 72 órás early bird akció is indul, amikor 5 és 4 napos bérleteket illetve idén először meghatározott napokra szóló 3 napos bérleteket lehet kedvezményes áron vásárolni.

A Balaton Sound Nagyszínpadán tehát idén minden idők legnagyobb sztárfelvonulása várható, amit már egy teljesen megújult, formájában és dekorációjában is új színpadon élvezhetünk. A szervezők a megújításra egy pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül majd ki.