Prima-díj Vasúti Kisvendéglő, príma-díj,  Szeghalom, Hajdu Gyula, Vasúti Kisvendéglő, Szeghalom, 20171214
A falakon a régi idők emlékei
Amióta az eszemet tudom, a „Vasúti” ott állt az út szélén, a 47-es mellett, a vasútállomással átellenben. Középiskolásként Hódmezővásárhelyről, egyetemistaként Szegedről hazafelé utazva, itt volt Szeghalmon az első megálló, így valahogy összeforrt bennem az otthonnal, a hazaérkezéssel. Ott volt az emberben az érzés: "Na, itthon vagyunk, baj nem lehet."

Persze a hely rengeteget változott az évek alatt, bár a falakon még fényképek és egyéb ereklyék idézik a régi időket, a múltat a régi vasútállomásról, a kisvonatról, de a vasúti már mégis más, mint évtizedekkel ezelőtt. Ahogy Hajdu Gyula, a tulajdonos mondja, sokáig csak egy füstös kiskocsma volt, egy igazi resti, ahol összesen 6 étel volt az étlapon, és négy asztalnál lehetett étkezni. Lehetett ugyan szendvicseket és lángost is kapni, de azért a kocsmai szolgáltatás, az italmérés volt a fő profil.

A Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépískola útépítő szakán végzett, és így félig-meddig maradt is a kitanult szakmánál, ha nem is a vasútnál, a "vasútinál", de szigorúan az út és a vasút mellett. Bátran is beszélhet a régi időszakról, hiszen 1985 óta dolgozik a „vasútiban”. 1991-ig alkalmazottként, aztán bérlőként, majd 1996-tól már tulajdonosként.

- Mi jelenleg a fő profil az étteremben?

Prima-díj Vasúti Kisvendéglő, príma-díj,  Szeghalom, Hajdu Gyula, Vasúti Kisvendéglő, Szeghalom, 20171214
Hangulatos hely szakszerű kiszolgálással
- Régen, ahogy mondtam is, az italmérés volt a fő, de folyamatosan átfordult az étel javára. Ma már igen széles körben és széles választékban tudjuk kiszolgálni az igényeket. Lehet étlapról rendelni, foglalkozunk menüztetéssel, reggeliztetéssel, szendvicsekkel, és pizza készítéssel is. 17 éve folyik a menü kiszállítása, de ma már mindent kiszállítunk, bármit is rendeljenek 50 kilométeres körzetben.

- Olyan távolról is rendelnek?

- Nem mondom, hogy mindennapos, de sokszor szállítunk Vésztőre, Darvasra, Okányba, Biharugrára, de volt már megrendelésünk Békéscsabára is.

- Mennyi menü rendelésetek van?

- Háromszáz körül.

- Az nagyon jó.

- Ráadásul úgy - szól közbe a feleség -, hogy nem szerződött partnerekről van szó, hanem azok rendelnek tőlünk, akik elégedettek a szolgáltatással, tehát mi piaci alapon működünk a menüztetésben.

- Tehát elmondható, hogy megvan már az ismertsége és elismertsége a helynek?

- Igen. Azt mondhatom, hogy Szegedtől Nyíregyházáig ismerik a nevünket.

- Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy itt van a vendéglő közvetlenül a távolsági buszmegálló mellett és a vasútállomás közelségében?

Prima-díj Vasúti Kisvendéglő, Hajdu Gyula, Vasúti Kisvendéglő,  Szeghalom, príma-díj, Szeghalom, 20171214
A legújabb terem karácsonyi hangulattal
- Régen ez valóban sokat számított, de már egyre kevesebb a jelentősége. A vasúti közlekedésből adódó forgalom gyakorlatilag elhanyagolható, és a busz sem olyan, mint korábban volt. Legalábbis nem tesz ki annyit a forgalomból, mint akár egy évtizeddel ezelőtt is. Rengeteg visszajáró vendégünk van, családok, baráti társaságok, akik elégedettek voltak azzal, amit nyújtottunk nekik, így visszatérnek, máskor is megállnak nálunk, de a városból is sokan járnak ki hozzánk. A lehetőségekből adódóan kisebb rendezvényeket is meg tudunk tartani, névnapokat, születésnapokat. Több kisebb helyiségünk is van, ahol szeparáltan tudják igény szerint megtartani a vendégek az eseményeiket. Persze nem nagy volumenű dolgokra kell gondolni, de 20-30 fős rendezvényeket kényelmesen meg lehet rendezni, akár egyszerre többet is, mert megvannak a külön helyiségek.

- Minek köszönhető akkor, hogy egyre népszerűbb a hely?

- Tőlünk ne várjanak fényűző pompát, de a vendéglátás legszélesebb palettáján kínálunk szolgáltatást, mindezt gyorsan, jó minőségben, kulturált körülmények között, és persze elfogadható áron. Mindez köszönhető a tapasztalatnak, hiszen a feleségemmel több mint harminc éve dolgozunk ebben. Neki sokat köszönhetek, sok segítséget nyújt a mindennapi munkában. Nagyon fontos az is, és ezt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy nagyon jó és szakképzett munkaerővel dolgozunk. Három mesterpincérünk és egy mesterszakácsunk van. A főszakácsunk például 21 éve dolgozunk nálunk. Ennek nagyon nagy jelentősége van, hiszen egyre nehezebb jól képzett munkaerőt találni manapság.

- Hány alkalmazottal dolgoztok?

Prima-díj Vasúti Kisvendéglő, príma-díj,  Szeghalom, Hajdu Gyula, Vasúti Kisvendéglő, Szeghalom, 20171214
Hajdu Gyula és a Prima-díj
- 15 fő állandó munkaerőnk van, emellett átlagosan 5 alkalmi munkavállalót is foglalkoztatunk, és esetenként 9-10 szakmunkás tanulót is képzünk, akik itt a vendéglátás minden területével megismerkedhetnek, minden munkafolyamatba bepillanthatnak, és ezáltal széles körű tapasztalatokat gyűjthetnek.

- Mik a tervek a jövőre nézve?

- Most alakítottunk ki egy újabb helyiséget az utcafronton, de vannak még álmaim, álmaink. Ilyen például egy rendezvényterem és néhány szoba kialakítása is. Egyelőre ezek álmok, de az igények mutatják, hogy erre az irányba mozdulhatunk, hogy még szélesebb körben tudjuk kielégíteni az igényeket.

- Ennek persze megvan az ára. Hogy néz ki egy napod?

- Persze. Sok a munka. Régebben könnyebb volt, de ma már sokkal több mindenre oda kell figyelni. Régen eljártam pecázni, de ma már nincs erre időm. Hogy hogy néz ki egy napom? Hajnal négykor felkelek. Fél ötkor már bent vagyok. Délután négyig általában itt vagyok, de van amikor tovább is.

- Akkor mindenen rajta a tulaj szeme?

- Igen. Muszáj, de a feleségem is nagy segítség ebben, és persze, ahogy korábban is említettem a profi munkaerő. Csak így működhet.

- Meglepődtél a Prima-díjon?

- Őszintén? Igen. Mi kicsik vagyunk az ilyen díjakhoz, épp ezért meg is lepett, de azért jóleső érzés volt átvenni.

Prima-díj Vasúti Kisvendéglő, príma-díj,  Szeghalom, Hajdu Gyula, Vasúti Kisvendéglő, Szeghalom, 20171214
Ezt a táblát kell figyelni Szeged felől érkezve
- Nem érdemtelenül.

- Remélem.

Erről én is bátran állíthatom, hogy nem érdemtelen, hiszen mindig fejlődik, alakul, szépül a „vasúti”, mind külsőségeiben, mind a szolgáltatásaiban. Én is sokszor megállok itt ismerőseimmel vagy a bájos színészpalántákkal egy jóféle pandúrlevesre, vagy ahogy Jipike mondja "Pandóra-levesre", és azután mindjárt más a viilág. Ajánlom másnak is. Álljon meg, próbálja ki. El sem tudják téveszteni, hiszen a 47-esen Békéscsaba, Szeged felől érkezve már messziről meglátják jobb oldalon, Szeghalomra beérkezve a Vasúti Kisvendéglő hívogató tábláját. Ne hívogasson hát fölöslegesen!