Ezért nagyon sok felnőttkori álom sohasem valósul meg... Hiszen nagyon nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki kialakult életét gyökerestől átalakítsa és merőben új életet kezdjen. A kényszer szülte életmódváltások nem tartoznak az álom kategóriába.
Balogh Henriette „Jetty" ahhoz a kisebbséghez tartozik, akik meg merték tenni ezt a lépést. Egészségügyi érettségijét, főiskolai végzettségét több szakirányú képzéssel egészítette ki és férjével együtt orvos és gyógyszertár látogatóként dolgoztak feszített tempóban. Ma cukrász, csokoládékészítő, a Jetty Choco kézműves csokimanufaktúra és cukrászda tulajdonosa, vezetője, mindenese. Persze minden, mindennel összefügg, például megvalósult álmát korábbi munkájának köszönheti.

Jetty choko, csokoládé, jetty choko
Balogh Henriette (képek)
- Munkánk része volt, hogy minden évben elutaztunk Düsseldorfba, az európai méretű Medica kiállításra – emlékezett az elkötelezettség időszakára Henriette. - Tapasztalatcsere, tanulás, kapcsolatépítés volt ezeknek a szakmai utaknak a célja. Szabadidőnkben ismerkedtünk környezetünkkel, a várossal. Így jutottunk el az adventi vásárban, ahol először találkoztam a német csokimanufaktúrák termékeivel. Nagyon finom, minőségi bonbonokat és süteményeket árultak. Egyszerűen elvarázsoltak ezek a standok.

- Miután megismerte a kézműves csokoládék világát hazajött és egyik napról a másikra megváltoztatta az életét?
- Dehogyis, nem is lehetett volna. De ezek az élmények elvezettek egy olyan kapuhoz, amelyikhez soha sem jutottam volna el. Dolgoztam tovább, de szabadidőmben már kizárólag csak a csokoládékészítéssel kapcsolatos könyveket olvastam, kutakodtam az új tudás iránt az interneten és alaposan körbejártam azt a részét is, hogyan lehet ezt a munkát hivatásszerűen is végezni.

- Miket talált?
- Először is, ahogy gyarapodtak az ismereteim, annál jobban vágytam erre a munkára. Az hamar kiderült, hogy cukrász végzettség nélkül felesleges csokoládékészítésről álmodozni, mert akkor legfeljebb csak magamnak csinálhatok csokoládét.

- Ez mikor történt? Csak azért kérdezem, mert nyilván jóval túl volt már a harmadik ikszen. Ilyenkor szerintem már nem mehet el az ember cukrásztanulónak az iskolába.
- Oda nem, de a felnőttképzés keretein belül OKJ-s képzések indultak ebben a szakmában is. Beiratkoztam egy tanfolyamra és 2011-ben cukrász lettem. De már az iskola előtt is kerestem kapcsolatokat magyar kézműves csokoládékészítőkhöz.

Jetty choko, csokoládé, jetty choko
(galéria)
- Miért?

- Azért, mert szerettem volna a gyakorlatban látni, hogyan készül a csokoládé. Szerettem volna tapasztalatokat szerezni működő üzemekben. Nem volt egyszerű dolog bejutni egy-egy ilyen műhelybe, de szerencsére akadtak olyanok, akik befogadtak.

- Úgy gondolom, mesterei megérdemlik, hogy beszéljünk róluk is?
- A csokoládékészítés alapjait S. Nemzetes Krisztával tanultam meg. Voltam a csokoládé akadémia diákja. A bonbon készítés rejtelmeibe technikai eljárásainak titkaiba Veszely Attila cukrászmester vezetett be. De a tanulással sohasem álltam le. Belgiumban két négynapos kurzuson is részt vettem csokoládégyában. A Wieseben Brüsszel mellett és a világ egyik legnagyobb csokoládéalapanyag gyárában a Callebautnál.

- Oda is lehetett jelentkezni? Milyen nyelven folyt ott az oktatás?
- Rendszeresen indítanak tanfolyamokat, ahol a jelentkezők 3-5 napig, helyszíne válogatja, részt vesznek a gyár napi munkájában, miközben elmagyarázzák a folyamatokat. Ha szükséges magyar szinkrontolmácsot is használnak, fejhallgatón keresztül ment az oktatás. A végén kaptunk igazolást, hogy részt vettünk ezeken a kurzusokon.

- Ugorjuk át a dolgos hétköznapokat. Mikor nyitották meg a főtéri üzletüket?
- Két és fél évvel ezelőtt, 2015 márciusában sütemény és csokoládé boltként nyitottunk ki. Az hamar kiderült, ha csak eladásra értékesítünk, akkor nagyon hamar becsukhatjuk a boltot. Tipikus vállalkozói helyzet állt elő, amit meg kellett oldanunk.

Jetty choko, csokoládé, jetty choko
(képek)
- Két és fél éves életük és a nyaranta gyakran megtelő teraszuk látványa a bizonyíték rá, hogy jól oldották meg ezt a problémát. Mit csináltak?

- A boltot cukrászdává, kávéházzá alakítottuk. A profil kialakításának legfontosabb szempontjai voltak, hogy kizárólag kiváló minőségű, egyedi és exkluzív termékek árusítsunk. Ezek a szempontok minden egyebet felülírtak.

- Saját kézműves csokoládé, mint egyedi termék, adott volt. Hogyan válogatták hozzá ehhez a kínálat többi elemét?
- Az olasz Pellini cég lett a kávébeszállító. A süteményeket, bonbonokat, tortákat, csokoládékat természetesen magunk készítjük, de amit nem gyártunk, azokat is manufaktúráktól vásároljuk meg. Italválasztékunk büszkeségei a nagy választékú kézműves belga sörök. Exkluzív termékeink a glutén, laktóz és cukormentes süteményeink, melyeket a környéken rajtunk kívül nem forgalmaznak.

- Egy ilyen üzlet kiszolgálása komoly hátteret és üzemet igényel. Hol gyártják a sütiket?
- Otthon, a családi házunk hátsó udvarán kialakított műhelyekben készítjük a dolgainkat. Két műhelyünk van. Az egyikben gyártjuk a hagyományos süteményeket, tortákat és a csokoládét, a másikban a „mentes" sütemény és csokoládé termékeinket. Nagyon szigorú állategészségügyi előírások vonatkoznak a szakmára, de azon belül is extra előírások vonatkoznak a „mentes" termékek előállítására. Például klasszikus cukrászüzemben nem lehet „mentes" süteményeket készíteni.

Jetty choko, csokoládé, jetty choko - Miért voltak fontosak Önök számára a sütemények élvezetéből kizárt emberek?
- Egészségügyi végzettségem és tapasztalataim mindenképpen meghatározói voltak. Ismerem ezeket a betegségeket, tudom, hogy nekik egyszerűen elveszetek az életükből a sütemények, a csokoládék és egyéb finomságok élvezete. A technológia, a szakma fejlettsége ma már lehetővé teszi a számukra is teljes értékű élvezetet nyújtó, semmilyen mellékízt nem tartalmazó, mégis egészséges sütemények előállítását. Ez nagyon fontos szempont volt. Új cukrászdaként pedig szükségünk volt valamilyen egyedi, csak ránk jellemző tulajdonsággal megjelenni a piacon.

- Önnel most a boltban beszélgetek. Ha Ön itt van, akkor ki dolgozik a cukrászműhelyekben?
- Családi vállalkozásunk plusz két cukrász alkalmazottat foglalkoztat, a közös munkában természetesen részt vesz az egész családunk is. Csokoládégyártáskor, a különleges torták, a „mentes" termékek elkészítését én irányítom, olyankor a műhelyekben dolgozom. De gyakran vagyok az üzletben is.

- Említette, hogy a férje is bedolgozik a manufaktúrába.
- Igen. A munka szinte minden fázisából kiveszi a részét. Ő intézi a hivatalos ügyeket, tartja a kapcsolatot a partnerekkel, részt vesz az adminisztrációban és a fejlesztések megvalósításában, és ha a szükség úgy hozza, a pult mögé is beáll.

Jetty choko, csokoládé, jetty choko - Hogy a családi összefogás eddig nem tétlenkedett, annak kiváló bizonyítékai a Munkácsy-torta versenyeken elért sikereik, hiszen 2015-ben és 2016-ban is az Önök tortái lettek az év Munkácsy tortái Békéscsabán. Mit jelentettek Önöknek ezek az elismerések?
- Természetesen nagy örömöt jelentettek, munkánk kiváló visszaigazolásai voltak, hogy jó úton indultunk el. A Munkácsy-díjas torták abban az adott évben felszolgálásra kerülnek az Önkormányzat rendezvényein, augusztus 20-án például ezer szelet tortát osztottunk ki ingyen a városháza előtt. Arról nem is beszélve, hogy munkánk révén jelentő médiafigyelmet is kaptunk.

- Nagyon röviden mondjuk el a két torta történetét!
- A 2015-ös tortánk a Bársonyos álom fantázianevet kapta. A tejszínes sütemény narancszselé és rumos-diós krémet tartalmazott és a hagyományosnál nyersebb piskótából készült. A torta tetejét Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye díszítette. A szeleteken egy kis ostyán köszönt vissza Munkácsy műve.

- Hadd kérdezzek közbe. Tortáikon minden egyebet meg tudnak jeleníteni?
- Bármit, aminek van digitális változata. Formatortákat, a gitártól a Ferrariig mindent meg tudunk csinálni. De bulifotó, babakép vagy esküvői fénykép ugyanúgy megoldható. Ha már beszélünk róla, tortarendelés elkészítését bármikor, bármilyen alkalomra vállaljuk.

- Térjünk vissza a 2016-os Munkácsy-tortához!
- Ennek a szenvedély fantázianevet adtuk. Pikáns, sós, gyümölcsös és édes ízesítésű volt, tartalmazott fehér csokoládét és krémsajtot is.

 

Jetty choko, csokoládé, jetty choko

 

- Lassan, de biztosan, lépésről lépésre építkezve indult el lassan három éve a „Jetty Choco" csokoládémanufaktúra és cukrászda élete, mely az exkluzivitás és a minőség zsinórmértéke mentén dolgozik. Hogy felelnek meg napról napra a kihívásoknak?
- Ragaszkodunk az elveinkhez. Csak kiváló minőségű, belga csokialapanyagokból dolgozunk, hagyományos, kézműves technológiát alkalmazunk és hiszünk abban, hogy senkinek sem kell lemondania arról, ami finom, csak a minőséget kell megválasztani. A kevesebb néha több, a minőség pedig mindig kifizetődő. E szerint élünk, eszerint dolgozunk! Valóra vált álmom napi 24 óra elfoglaltságot jelent számomra. De hát ezt akartam, és boldog vagyok, hogy sikerült.
Lehet, hogy a Balogh Henriette (Jetty) számára napi 24 óra is hamarosan kevés lesz, mindenesetre tény, hogy a vállalkozás idén egy újabb cukrászdával bővült. A gyulai hamburgeres mellett megnyílt üzletüket hamar elfogadták és megszerették a gyulaiak és az üdülővendégek is. Például az a család is, amelyik tejfehérje érzékeny gyermekével látogatta meg őket a nyáron. Mikor kiderült a gyermek betegsége, mondták a szülőknek, hogy jöjjenek el másnap, akkora lesz sütemény a gyermek számára is. Másnap jöttek is, és a gyermek ugyanolyan sütit ehetett, mint a szüleik. A család attól kezdve minden délután meglátogatta őket. A gyermek és szülei szemének ragyogása minden fizetségnél többet ért számukra. Jó volt látni, életre kelt elvüket: betegség miatt sem kell lemondani semmiről, csak a minőséget kell megválasztani. És ők ebben bárkinek tudnak segíteni.