Imréék családjában a Jézuska hozta a gyerekeknek az ajándékokat és a karácsonyfát is. Ezt úgy tudták megoldani, hogy ő elvitte a gyerekeket sétálni, játszani. „Mire hazaértünk, mindent előkészített a feleségem. Máig nem értem, hogyan csinálta. Később bonyolódott az ügy, mert egyrészt a nagyobb gyerek már kezdett sejteni valami turpisságot, másrészt a fenyőfát már egy faiskolából vettük meg, ahol mi magunk mutattunk rá, melyiket vágják ki nekünk. Ilyenkor az volt a magyarázat, hogy segítünk a Jézuskának azzal, hogy felállítjuk és feldíszítjük neki a fát, így jobban megtalálja, hova kell hozni az ajándékokat.”

A fa feldíszítése után most már az a forgatókönyv, hogy a gyerekek eltűnnek a nappali környékéről várakozni, felöltözni. A Jézuska érkezése pedig igazi titkos akció náluk. „Írtam egy olyan CD-t, ahol a Mennyből az angyal megszólalása előtt van még három szám: háromszor tíz perc csend. Így, amikor már belátható időn belül várható a Jézuska megérkezése, beosonok a szobába, bekapcsolom a lejátszót, de ez nem tűnik fel senkinek, hiszen semmi nem történik. Visszamegyek a gyerekekhez, akikkel fél óra múlva együtt halljuk meg, hogy beindult a zene – tehát megjött a Jézuska.”

Dénes azt meséli, hét- és kilencéves fiai még mindig hisznek a Jézuskában, mi több, ez idén elég sok bonyodalmat okozott. „Nem voltak hajlandóak elárulni nekünk, hogy mit akarnak, mert a Jézuska úgyis tudja. A nagymama szedte ki belőlük.” Déneséknél is van külön program december 24-e délutánjára, amikor el kell menni otthonról, ekkor a szülők kihasználják a létszámhiányt.

Amikor a Mikulásról, Jézuskáról van szó, a gyermekpszichológusok többsége a realitással szemben a mesevilág mellett teszi le a voksát, részben azért is, mert, hogy ha csak egy percre is, mi felnőttek is szeretnénk néha képzeletbeli világokban élni.

Kádár Annamária pszichológus, tréner szerint a gyerek fejlődése szempontjából nagyon fontosak a kitalált történetek, a képzelt személyek, a „minden lehetséges” érzése, mert ezekben hatalmas erőforrás rejlik a számukra. „Egy óvodás korú gyereket még az érzései vezérlik: az ő világában még bármilyen varázslat megtörténhet, csak vágyni kell rá. A belső és a külső világ közti határvonal homályos, könnyen átjárható. Számukra az ellentmondások még könnyen megférnek egymással.”

Szeretném tudni az igazságot

A hvg.hu-nak nyilatkozó szülők kivétel nélkül azt mondják, a kortárs közösségben nagyon hamar megdől a Jézuska-mítosz. „A fiaim 9 és 11 évesek, valószínűleg már réges-rég tudják, hogy mi a helyzet, de nem mondják. Az osztálytársaik régóta nyomják, hogy a Jézuska nem létezik, szóval, ha az óvodában még nem is, az iskolában már biztosan tudják a gyerekek, hogy mi a helyzet” – meséli Dorina.

Dénes azt mondja, a fiainál ez a helyzet egyelőre nem állt elő, de ő nem akar előállni azzal, hogy át voltak verve éveken át. Az apa rávilágít egy fontos kérdésre is: csalódást, traumát okozunk-e a gyerekeinknek, ha elmondjuk az igazságot? Csalódhat-e akkorát ilyenkor a gyerek, hogy talán nem fog többet bízni bennünk?

Amíg a gyerek ebben a fantáziavilágban él, nem kell a szülőnek leleplezni a Jézuskát, magától is összerakja majd - mondja Kádár Annamária. „De akkorra már átalakul a gondolkodásmódja, megtanulja megkülönböztetni a fantáziát és a valóságot, fejlettebb realitásérzékének köszönhetően pedig nem fogja azt gondolni, hogy a szülei átverték. Ráadásul attól, hogy tudja, hogy a mesék nem valósak, a bennük lévő helyzetekkel és szereplőkkel ugyanúgy képes azonosulni” – mondja a pszichológus.

De mi a jó taktika, ha a gyerek rákérdez a Jézuska vagy a Mikulás létezésére? Érdemes mindenképpen meghallgatni a véleményét, puhatolózni, hogy ő hogyan gondolkodik a dologról.

Imréék középső gyereke egy-két éve már bizonytalan abban, mit is gondoljon a Jézuskáról. „Pláne, hogy természetesen ment a kutatás a lakásban a leendő csomagokért, és hát, találtak is ezt-azt. Egyszer mondta, hogy az osztálytársai meg a bátyja szerint is a szülők hozzák az ajándékokat. Kérdezte, hogy ugye, ez így van? Megkérdeztük, hogy ő mit gondol. Mondta, hogy szerinte is így van, de azért nem biztos. Végül abban maradtunk, hogy ha akarja, higgye azt, hogy a Jézuska hozza. Szerintem nagyon érdekes, szívet melengető korszak ez a csodavárás, kételkedés közti őrlődés. Most a legkisebb lányunk van ebben a korszakban.”

Gyöngyiék családjában viszonylag friss a rádöbbenés, nyolcéves lánya ugyanis nemrég jött rá, hogy mi a helyzet a Jézuskával. Ráadásul nem is volt akkor otthon, csak este mesélte el a párja, hogy a kicsi nekiszegezte a kérdést: „Figyelj, most már tudni szeretném az igazságot, úgyhogy mondd el, hogy létezik, vagy nem. Mert az osztály fele szerint igen, a másik fele szerint meg nem.”

A párja visszakérdezett, hogy ő mit gondol erről. „A lányom azt válaszolta, hajlamos azt hinni, hogy az utóbbi csapatnak van igaza. A párom meg mondta, hogy hát, valóban. És akkor rögtön sort kerítettek a Mikulásra, a fogtündérre és a nyúlra is. Egyáltalán nem volt dráma, nagyon jól fogadta.”

Akik egyáltalán nem falaznak a Jézuskának

Vannak otthonok, ahol a Jézuska csak kevés szerepet kap szentestén. Sok szülő úgy véli, egy ünnep úgyis lehet meghitt, és bensőséges, ha nem kapcsolódik semmilyen természetfeletti dologhoz. Valójában a szülőkön múlik, hogy a gyermek miben hisz, hogyan éli meg a karácsonyt. Később aztán sokszor ezt a hagyományt örökíti tovább a saját családjában is.

„Nálunk egészen egyszerűen más hagyományokat követ a karácsony” – kezdi Marcell. „Én is úgy nőttem fel, és a gyerekeim is azt a karácsonyt ismerik, amikor szenteste, vacsora után leülünk a hosszadalmas ajándékozásra. Ez nyolc-tíz embernél három órán át tart. Mindenkinek az ülőhelye elé gyűjtjük az ajándékokat, majd körönként mindenki kinyithat egyet, de csak ha előtte az ajándékozótól barkochbában megfejtette, mi az” – mondja, hozzátéve, hogy így aztán az ő fiainál fordított a helyzet: ők az iskolában hallották először, hogy másoknál természetfeletti erőknek tulajdonítják a karácsonyi kötött sapkát.

De arra is van példa, amikor a gyerek már felnőttként csavar egyet a dolgokon, és szakít a hagyományokkal. „Amikor gyerek voltam, ki voltunk zárva az egész folyamatból. Anyukám nagyon érzelmes ember volt, és szerette megadni a módját az ünnepeknek. Sokat énekeltünk, a ház tele volt csillagszóróval, gyönyörű volt. De én jobban szerettem volna, ha a gyerekeimmel közösen készülődünk. Pici koruktól kezdve együtt díszítettük fel a fát, de egy ideig még azt hitték, hogy a Jézuska hozza az ajándékot” – mondja Gyöngyi, aki nem gondolja, hogy a karácsonynak feltétlenül kötődnie kellene valami természetfelettihez ahhoz, hogy meghitt és boldog legyen. „Szerintem nem kell foggal-körömmel ragaszkodnunk ahhoz, hogy ebbe bevonjunk egy mitikus figurát, ettől még telhet az ünnep befelé fordulással, az egymás iránti szeretet kifejezésével” – teszi hozzá.

„Ha az ajándékozás és a fadíszítés is együtt történik, közben mesélhetünk karácsonyi történeteket, legendákat. Megtaníthatjuk a gyereket arra, hogy közösen készülni, sütni, ajándékot készíteni jó dolog. Az ünnep ugyanolyan szép és fennkölt lehet akkor is, ha nem a Jézuska jön hozzánk szenteste” – mondja Kádár Annamária.

Forrás: Czeglédi Fanni/hvg.hu