Nyüszített és zavartan viselkedett egy hódmezővásárhelyi család kutyája, így jelezte, hogy baj van - derült ki az RTL Klub Híradójából. A kutya ugyanis a szén-monoxid mérgezés miatt görcsölt és hányt december 23-án. A családfő, Ellenbacher László a híradónak azt mondta, rögtön tudta, mi lehet a baj, azonnal a kazánhoz ment, elzárt azt, majd kiszellőztetett.

A tűzoltók is megállapították a szén-monoxid jelenlétét. A mentők mindenkit kórházba vittek, az egy éves kisgyerek kapott enyhe szén-monoxid mérgezést, de az ünnepre ő is elhagyhatta a kórházat. A házban most cserélték az ablakokat, október óta fűtenek, eddig nem volt gond. A családfő azt mondta, vesznek szén-monoxid riasztót, illetve jövő héten lecserélik a kazánt is.

Forrás: hvg.hu