A kereskedelmi jogok tulajdonosa arról már a múlt év végén hírt adott, hogyan emelkedett az egyes versenyek helyszíni látogatottsága 2017-ben, most pedig a média világában mért nézettségről is közzétették statisztikáikat.

Beszámolójukból egyértelműen kiderül, hogy a Ferrari tavalyi feltámadása és a bajnokság színesebbé válása milyen pozitív hatásokkal járt. Tavaly a 20 legnagyobb piacon (köztük van Magyarország is) tekintve összesen 1,4 milliárd ember látta nagydíjakat, ami 2016-hoz viszonyítva 6,2%-os növekedést jelent. Azon négy ország közül, ahol a legnépszerűbb a Forma–1, nem meglepő módon a Ferrari hazájában, Olaszországban volt a legnagyobb növekedés (19,1%), de a másik három helyszínen is nőtt a nézettség, Brazíliában 13,4%-kal, Nagy-Britanniában 3,9%-kal, Németországban pedig 0,9%-kal.

A beszámoló szerint 2017-ben összesen 352,3 millió egyéni néző kapcsolt Forma–1-es közvetítésre legalább egy alkalommal, és ezzel sikerült megállítani a 2010 óta tartó zuhanó tendenciát. Ez esetben már a nem csökkenés is előrelépés. Ezen a téren a legnagyobb javulást Mexikóban (22,6%), Olaszországban (16,7%) és az Egyesült Államokban (13%) mérték.

A tévés nézettséget tekintve a világban továbbra is a brazil a legnagyobb piac, ahol 76 millió nézője van a Forma–1-nek. A dél-amerikai országban ugyanakkor 2016-hoz képest ezúttal 1,8%-kal csökkent a nézettség, és az sem jó előjel, hogy Felipe Massa visszavonulásával az országnak idén nem lesz versenyzője a mezőnyben.

Élet költözött az internetes világba

Miközben a tévés nézettséget egyértelműen a bajnoki küzdelem sokszínűsége lendítette föl, drámai növekedés mutatkozott az internetes világban, a közösségi oldalakon is, ami már inkább az új tulajdonos, valamint az utóbbi években meghonosodott új szemléletmód következménye.

A FOM közlése szerint 2017-ben 11,9 millió követővel bővült a Forma–1 a közösségi oldalakon, a Facebookon, a Twitteren, az Instagramon és a YouTube-on, ami hatalmas, 54,9%-os növekedést eredményezett. Ezzel a kategória olyan márkaneveket utasított toronymagasan maga mögé, mint a Forma–E, a La Liga, az Adidas, a Puma vagy éppen a labdarúgó Bajnokok Ligája.

Hozzá kell persze tenni, hogy a királykategória gyakorlatilag a nulláról (ha nem mínuszból) indult ezen a téren, és továbbra is óriási tere van még a fejlődésre, mert hatalmas a lemaradása a legnépszerűbb sportágakkal szemben.

Facebook nézettségét főként az összefoglalók dobták meg, melyek 390 millió emberhez jutottak el, s különösen népszerűek voltak a távol-keleti országokban. A Twitteren szintén a videók bizonyultak a legnépszerűbbnek, melyek nézettsége 165%-os növekedést mutatott, de az Instagram-követők száma is megkétszereződött, ahogy 7,5%-kal a Forma–1 hivatalos weboldalának látogatottsága is emelkedett (124 millió). A tulajdonosok emellett elárulták, hogy a kínai, a szingapúri és az austini versenyek idején volt a legnagyobb mozgolódás e csatornákon.

„Elégedettek vagyunk a nézettség 2017-es növekedésével” – nyilatkozta az eredményekről Sean Bratches, a Forma–1 kereskedelmi igazgatója. „A törekvéseink középpontjában tavaly az állt, hogy javítsuk a szurkolói élményt a különböző platformjainkon keresztül, és hogy növeljük a szurkolók lelkesedését az F1-es médiumok segítségével a világ minden táján. A munkánk folytatódik, 2018-ban kézzel fogható változások következnek a már meglévő és új élmények révén. Jó F1-es szurkolónak lenni jelenleg.”

Forrás: m4sport.hu