Szaúd-Arábia történetében először nők is mehetnek labdarúgó mérkőzésre jövő pénteken - közölte a rijádi kormány. A nők Dzsidda kikötőváros stadionjában, a szaúdi első liga egyik meccsén vehetnek részt nézőként. A találkozón az al-Ahli és az al-Batin focicsapata mérkőzik egymással.

A konzervatív iszlám királyságban szigorú társadalmi szabályok vonatkoznak a nőkre, ezek részeként eddig tilos volt számukra a futballstadionok látogatása is. Mohammed bin Szalmán koronaherceg vezetése alatt azonban az elmúlt hónapokban széles körű reformok kezdődtek. Egyebek között Szalmán bin Abdel-Azíz király ősszel feloldotta a nőkre vonatkozó autóvezetési tilalmat, így idén júniustól hivatalosan is a gépjárművek volánja mögé ülhetnek.

Szeptember végén a szaúdi nemzeti ünnepen engedélyezték, hogy nők is részt vegyenek egy ünnepségen a rijádi nemzeti stadionban.

A kormány hétfői közlése szerint januárban Rijádban és az ország keleti részén lévő Dammám városában a szaúdi első liga további két meccsét nézhetik meg nők is. Nem mehetnek azonban egyedül, kizárólag családjuk kíséretében. Fogadásukra egyelőre csak három futballstadion áll készen, amelyekben különleges családi szektorok is vannak.