A tárca honlapján az olvasható, hogy a török állampolgárok, de különösen a hivatalos úton Amerikában tartózkodó török tisztviselők olyan előre kitervelt pereknek és bírósági ítéleteknek eshetnek áldozatául, amelyek a 2016-os török puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózat tagjainak és szimpatizánsainak megalapozatlan állításaira és rágalmaira alapulnak.
Egy New York-i bíróság múlt szerdán bűnösnek találta Mehmet Hakan Atilla török bankárt az Irán elleni amerikai szankciók megsértése miatt. A török kormány az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát a hatalomátvételi incidens mellett a New York-i perért is felelőssé teszi.

A török külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy több gülenista "valótlan állításokkal" befolyásolhatta az eljárást, ami aláássa a bírósági folyamat komolyságát és hitelességét. Ankara eddig hiába kérte Washingtontól Gülen kiadatását.
Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden "politikai puccskísérletnek" nevezte az ügyet, amelynek célja, hogy Törökországot gazdaságilag sarokba szorítsa.

A török külügyi tárca pénteken egyúttal azt írta, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi időben megnövekedett a terrorakciók, valamint a szélsőjobboldali és rasszista indíttatású erőszakos cselekmények száma, ami valószínűleg tovább folytatódik. A külügyminisztérium ezért arra kérte a török állampolgárokat, hogy gondolják át terveiket, és ha mégis az utazás mellett döntenek, legyenek óvatosak.