A többhatalmi atomalku lehetővé tette, hogy – amennyiben Teherán betartja a vállalt kötelezettségeket – a korábbi nagyon szigorú szankciók közül néhányat, például az iráni központi bankot érintő büntetőintézkedéseket felfüggesszenek. Amikor az amerikai kormányzat "igazolja" a kötelezettségek betartását, akkor a szigorú büntetőintézkedések enyhítését tartja fenn.

Közleményében Donald Trump leszögezi: az Egyesült Államok még nem vonul ki a többhatalmi megállapodásból, de a mostani igazolás jelentette "az utolsó esélyt". Amennyiben viszont "nem kerül elérhető távolságba" az egyezmény módosítása, Washington a maga részéről "azonnal felmondja" azt.

Trump felszólította az európai szövetségeseket, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz a megállapodás "jelentős hiányosságainak kijavításában", az iráni agresszióval való szembeszállásban és az iráni nép támogatásában.

Az amerikai sajtóban megjelenő információk szerint az amerikai kormányzat az atomalkuban végrehajtandó változtatások érdekében már meg is kezdte az egyeztetéseket európai partnereivel. Információk szerint az elnök az amerikai kongresszusban is azt szeretné elérni, hogy változtatásokat szavazzanak meg a megállapodást rögzítő törvényben. Trump elsősorban szigorúbb ellenőrzési mechanizmust sürget, és azt akarja elérni, hogy az iráni nukleáris program elleni büntetőintézkedéseket terjesszék ki az iszlám köztársaság nagy hatótávolságú rakéták kifejlesztésére irányuló programjára is.

Ugyanakkor pénteken a pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta, hogy újabb szankciókat léptetett életbe az iráni fegyverkezési programot előmozdító, továbbá az országban az emberi jogokat megsértő vállalatok és személyek ellen. A szankcióval sújtott személyek között szerepel Szadek Laridzsáni ajatollah, iráni főbíró, akit a legfőbb perzsa vallási vezető Ali Hámenei ajatollah szoros szövetségeseként tartanak számon.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter pénteken Twitter-üzenetben reagált az amerikai elnök döntésére. Trump bejelentését kétségbeesett kísérletnek nevezte, amellyel az amerikai elnök alá akar ásni egy sziklaszilárd nemzetközi egyezményt. A külügyi tárcavezető szerint az Egyesült Államoknak teljes mértékben tartania kellene magát az atomalkuhoz, ahogy azt Irán is teszi, ahelyett, hogy a "fárasztó retorikáját hajtogassa".