Babusa Bernadett pszichológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában ismertette: az izomdiszmorfia a férfiaknak egy speciális testképzavarát jelenti, ami az izomtömeg növelésének intenzív vágyában szokott megnyilvánulni. Ezek a férfiak kényszeresen, rögeszmésen szeretnék fejleszteni az izomzatukat. A testképzavar maga abban szokott megnyilvánulni, hogy annak ellenére, hogy hatalmas izomzatot tudtak kifejleszteni, amikor tükörbe néznek, mégis kicsinek és soványnak látják magukat.

Számos különbség van például a között, hogyha valaki azért építi az izomzatát, mert első akar lenni egy versenyen, vagy mert kicsinek látja magát. A szakpszichológus szerint semmi gond nincs azzal, ha valaki heti néhány alkalommal edzi a testét, hogy ezáltal kialakítson egy egészségesen felépített izomzatot. Ugyanakkor hozzátette: sokan esnek abba a hibába is, hogy egy látványosan kigyúrt testről azt hiszik, hogy az illető izomdiszmorfiában szenved. Semmiképp sem szabad általánosítani.

Mértéket kell tartani

A szakértő hangsúlyozta: a mértéken és a határon van a hangsúly. Ha valaki ugyanis nem képes reálisan észlelni a saját testét, akkor az már egy intő jel lehet. Az izomdiszmorfia esetében gyakori, hogy az illető önbecsülése az izmai méretéből táplálkozik, holott az egészséges önbecsülésnek több lábon kell állnia. Hasonló intő jel lehet a túlzásba vitt szteroid használat is.

Kialakulhatnak másodlagos zavarok is, ilyen például a súlyos depresszió, a hangulatingadozások, a szexuális jellegű problémák, szorongásos zavarok, pánikrohamok, esetleg még szociális fóbia is.

Babusa Bernadett azt is elárulta, hogy a nemzetközi statisztikák szerint az edzőterembe járó férfiak 10 százaléka érintett az izomdiszmorfiában, hazai viszonylatban ez a szám 4-5 százalék.

Mások vagyunk

Berkes László, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség testépítő szakágának vezetője a problémát abban látja, hogy más-más testalkati típushoz tartozunk.

Ebből pedig az fakad, hogy nem mindenki hajlamos az izmosodásra, náluk ez komoly problémát jelentet, ugyanis „nem mindenki lehet Arnold Schwarzenegger”.

Forrás: hirado.hu