A Fő téri Általános Iskola dísztermében rendezett fogadáson a település nevében Babák Mihály polgármester köszönte meg a befizetett adóforintokat, melyek jelentősen hozzájárulnak a város fejlődéséhez. Az iparűzési adóbevétel évről-évre nő, az elmúlt évben már meghaladta a 700 millió forintot, ami 60 millióval több az előző évinél. (Az önkormányzat összes helyi adóbevétele 916 millió forint volt).

Gallicoop, szarvasattila, Gallicoop, Szarvas
A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a város legnagyobb munkáltatója és legnagyobb adófizetője is egyben. Fotó: Bencsik Ádám

A Körös-parti városban az iparűzési adó mértéke eléri a törvényi maximumot, azaz az árbevétel 2 százalékát kell befizetniük a vállalkozásoknak. Jelentős viszont a kedvezmények köre, mentességet élveznek például azok a cégek, amelyeknek éves árbevétele nem éri el a 2,5 millió forintot. A mentességekből adódóan a Szarvason működő 1904 vállalkozás közül mindössze 786 fizet iparűzési adót.

A hagyományoknak megfelelően idén is az ötven legtöbb adót fizető vállalkozás vezetőit hívták meg az ünnepélyes fogadásra. A három dobogós cég vezetőinek ajándéktárggyal is kifejezték köszönetüket a város vezetői.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott, valamint Dankó Béla országgyűlési képviselő is.