A szaktárca tájékoztatása szerint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) konferenciáján az államtitkár kiemelte: a több mint 9400-as törzskönyvezett mangalica kocalétszám, valamint a hazai és a nemzetközi piacokon egyre népszerűbb mangalica termékek kézzel fogható bizonyítékai az agrártárca és a MOE eredményes munkájának, együttműködésének.

Nagy István kiemelte: a sertéságazat kibocsátása 2017-ben az előzetes adatok szerint 240 milliárd forint volt. Az államtitkár kedvezőnek nevezte, hogy nő a külpiaci kereslet a sertéshús iránt. Tavaly az első tizenegy hónapban 130 ezer tonna volt a sertéshúsexport, éves összehasonlításban 4,8 ezer tonnával bővült a mennyisége.

Emlékeztetett arra, hogy a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 2016. január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa. Hangsúlyozta, hogy ennek hatására érezhetően tisztult a piac, növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, a sertéshús fogyasztása, valamint a sertéshús árának csökkenése érdemi megtakarítást eredményezett a fogyasztók számára.

A konferencián Tóth Péter, a MOE elnöke elmondta, hogy a mostani találkozó legfőbb célja az a közös szándéknyilatkozat, amelyben az aláíró szervezetek és személyek közös célként tűzik ki a magyar mangalica sertésfajták genetikai állományának és (fenotípusos) megjelenésének változatlan fenntartását - olvasható a közleményben.