2018. február 8-án és 9-én a XII. Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez kapcsolódva a Mályvavirág Alapítvány kezdeményezésére Mezőberényben is gyöngyöt fűztek a betegségben érintettek számára. A két nap alatt 125 db karkötő készült el nagy szeretettel, a gyerekek, fiatalok és felnőttek összefogásaként. Csütörtökön a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, az aulában, majd másnap a Szlovák Közösségi Házban fűztek a résztvevők.

Az MRL Mezőberényi Alapszervezete által szervezett eseményen Mertz Judit elnök szavai után Szekeres Józsefné alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Sziráczki Magdolna címzetes főorvos, gyermek házi orvos tartott előadást a megelőzésről, a szűrővizsgálatokról, az oltásról és a szülői felelősségről.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Siklósi István polgármester, Kovács Edina képviselő és Borgula Györgyné képviselő is. A karkötő készítéséhez csatlakozott, támogatta az eseményt Kiszely Jánosné hímző, Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Gulyás Imréné szövő, Váradi Lászlóné bőrdíszműves, Debreczeni Jánosné viseletkészítő, Debreczeni János szövő, Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Tóth Sándor fafaragó, Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Korom Andrea gyöngyfűző és Márkusné Szabó Ilona kézműves.

Az elkészült karkötőket a Békéscsabai Kórház nőgyógyászati osztályának adja át az alapszervezet.

A rendezvényt támogatja: Cs+T BRINGA Kft. Műszaki és kerékpár üzlet