A Békés Megyei Kormányhivatal valamint a települési önkormányzatok jegyzői és külső szervek közötti együttműködés erősítése zajlott kedd délelőtt, az intézmény Tomcsányi termében.

Dr. Krizsán Anett,

a Békés Megyei Kormányhivatalt igazgatója köszöntőjében elsősorban az örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy számos érdeklődő megtisztelte az értekezletet; majd hozzáfűzte, „ez is azt mutatja, hogy nemcsak nekünk, hanem önöknek is fontos az a terület, az a téma, amellyel kapcsolatban a mai napon megjelentünk" (valóban, azt a bizonyos varróeszközt, azaz gombostűt sem lehetett elejteni – S.T.).

 

Kormányhivatal: herczeg tamás, dr. krizsán anett és dr. marosvölgyi emese, kormányhivatal, Békéscsaba, 20180213
Herczeg Tamás, dr. Krizsán Anett és dr. Marosvölgyi Emese

 

A mai tanácskozás célja, mondta, hogy az önkormányzat és járási hivatal ezen a területen történő együttműködését, közös munkáját erősítse, hogy a felmerülő tapasztalatokat megbeszéljük. Továbbá megkeressük azokat a pontokat, ahol erősíteni kell a kapcsolatot, amelyekkel tovább tudunk lépni, hiszen ez az a terület, ahol az ügyfelet nem szabad látókörön kívül hagyni. Ugyanis lehet, hogy egy ellátás, egy háló a járási hivatal hatáskörét tekintve véget ér, de ott úgy gondoljuk, hogy be kell kapcsolódnia az önkormányzatnak.

Ezen a műhelyfórumon olyan területek munkatársak vannak jelen, fogalmazott Herczeg Tamás, Békéscsaba szociális tanácsnoka, akiknek munkáját a magyar kormány kiemelkedően fontosnak tartja, ez pedig

a családok, gyermekek védelme.

Közhely, folytatta, de nagyon igaz, hogy folyamatos vált övezi az életünket, amely nagyon sokfél területre kihat. Többek között jó néhány kedvező tendencia pozitív hatású a családok életére: például a GDP növekszik, a munkanélküliség csökken – ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottsági mutatók javulnak, a közfoglalkoztatási számok csökkenő tendenciát mutatnak, növekszik a házasodási kedv.

 

Kormányhivatal: dr. gulyás györgy, dr. tőgye ildikó és hercezg tamás, kormányhivatal, Békéscsaba, 20180213
Dr. Gyulyás György, dr. Tőgye Ildikó és Herczeg Tamás

 

A minap a KSH adatbázisából azt olvastam, mesélte, hogy a Békés megyei járások közül egyedül a békéscsabai járásban pozitív a vándorlási mutató, azaz többen érkeznek Csabára, mint ahányan elmennek.

Hozzátette, azok a szakemberek, akik itt vannak, azoknak részben proaktív módon kell a helyezet kezelniük; azonfelül minden olyan változásra reagálniuk kell, amely akár befolyásolhatja a családok életét.

Természetesen mindehhez szükséges

egy nagymennyiségű forrás, egy humánoldal, azaz munkatársi gárda, infrastrukturális feltételek... tehát számos körülmény szerepel változóként abban a történetben, amelynek az ügyében önök most dolgoznak, jegyezte meg.

 

Kormányhivatal: dr. marosvölgyi emese, dr. Surányi-Vámos Viktória és sódar attila, kormányhivatal, Békéscsaba, 20180213
Dr. Marosvölgyi Emese, dr. Surányi-Vámos Viktória és Sódar Attila

 

A rendezvényen továbbá felszólat: dr. Surányi-Vámos Viktória, Békéscsabai Járási Hivatal, Hatósági Főosztály, főosztályvezető; Sódar Attila, Békéscsabai Járási Hivatal, Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály, Foglalkoztatási Osztály, osztályvezető; dr. Tőgye Ildikó, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Szociálpolitikai Osztály, osztályvezető; dr. Gulyás György, Békéscsabai Járási Hivatal, Hatósági Főosztály, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető és dr. Marosvölgyi Emese, a Békéscsabai Járási Hivatal, hivatalvezető.