Az alkalmi és trükkös lopások, illetve a lakásbetörések megelőzésével foglalkozó programokat szervez a rendőrség Békés megyében. A kezdeményezés célja, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a tulajdonosokat segítő, vagyonvédelmi, bűnmegelőzési információk. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei a helyi körzeti megbízottakkal 2018 februárjában több településen tartanak tanácsadást, fórumokat. Pusztaföldváron és Kardoskúton 2018. február 12-én, Gádoroson és Nagyszénáson 2018. február 13-án várták az érdeklődőket hasznos információkat tartalmazó, az alábbiakban letölthető kiadványokkal.

Az előadásokon a rendőrök hangsúlyozták, hogy a besurranó tolvajok ellen úgy lehet a leghatékonyabban védekezni, ha a kaput és a bejárati ajtót mindig bezárják. Ha otthon vannak, akkor is tegyék meg ezt, mert nem látnak rá minden helyiségből a bejárati ajtóra. Pillanatok alatt bárki könnyen bemehet az előszobába, ahol általában táskák, pénztárcák vannak. Kertes házakban, amikor szellőztetnek, ügyeljenek rá, hogy senki ne tudjon benyúlni, bemászni az ablakon. A szúnyogháló nem jelent védelmet, nem gátolja meg a lopást.

Fontos, hogy előzetes időpont egyeztetés nélkül érkező idegeneket senki ne engedjen be házába, lakásába! A szolgáltatók előre közlik, mikor olvassák le a mérőórákat, munkatársaik fényképes igazolvánnyal rendelkeznek. Nyeremény, támogatás, visszatérítés ígéretével jelentkező ismeretlenek kérésére ne vegyék elő megtakarított pénzüket, ne adják meg személyes adataikat, bankszámlaszámukat, a számlához tartozó kártyájuk PIN-kódját! Gyakran előfordul, hogy telefonon keresnek meg főként időseket és azt mondják nekik, hogy nyertek. A nyereményt akkor kapják meg, ha elmennek egy bankautomatához, beteszik a kártyájukat, vagy a telefonjukon a telefonáló által megadott kódokat a billentyűk segítségével beírják. Ilyen esetekben valójában az történik, hogy a telefonáló a mobiltelefonszámát adja meg és a hívott féllel felölteti az egyenlegét. Idegen telefonálók utasításainak ne tegyenek eleget, ne utaljanak át pénzt ismeretleneknek! Pénztárcájukra, mobiltelefonjukra is mindig vigyázzanak! Vásárlás, nézelődés közben ezeket még rövid időre se tegyék le polcra, vagy hagyják a bevásárlókosárban, kocsiban.

A programsorozat 2018. február 14-én, Tótkomlóson és Békéssámsonban folytatódik, mindkét helyen a polgármesteri hivatalban várják az érdeklődőket. Ezután, 2018. február 15-én pedig Kondoroson, a Hősök útján működő idősek napközi otthonában, valamint Kétsopronyon, az önkormányzat épületében lesz bűnmegelőzési fórum.

A szórólapok letölthetőek:

www.bunmegelozesbekesmegye.hu