13. C, Mezőkovácsháza
Ballagás a Hunyadiban
Hogy honnan vezetett az útja Marcinak 20 évesen egyenesen a Heti TV országos közösségi televíziós csatorna február 7-én indult Jaffa című közéleti talkshow-jába, arról a hír6.hu-nak mesélt. Miután a mezőkovácsházi Hunyadi János Középiskolában tavaly leérettségizett (13. C) a fiatalember, a nyáron munkát vállalt az önkormányzati tulajdonban lévő Békéscsabai Médiacentrum Kft. 7.TV-jénél, ahol igen hamar megkedvelték a stáb tagjai, azóta is tartja velük a kapcsolatot. Az sem lehetett véletlen, hogy végsős középiskolásként kiemelkedő médiaszakmai tevékenységéért hunyadis emlékplakettet vehetett át a ballagáson.
A főiskolán is jól érzi magát, ott segítik egymást, ahol tudják a rádiós és televíziós projektek kidolgozásakor a fővárosi „médiákok”. Két főiskolás társával, Bagladi Barnabással és Gombás Ádámmal együtt hozták létre a Jaffa című önálló műsort, amely egyébként Zsóri Martin szellemi tulajdona. A mezőhegyesi származású műsorvezető első vendége a mindössze 13 éves bulikirálynő, Dorina énekes volt, akinek több mint nyolc és fél milliószor nézték meg, töltötték le a legnagyobb közösségi portálon a Buli, buli című zeneszámát.
Nem igazán sejtik Budapesten, hogy merre található az ország térképén Mezőhegyes, de ez legyen a legnagyobb baj.

Dorina, Budapest
Dorina Buli, buli című zeneszámát több mint 8 millióan nézték meg, töltötték le