Aztán kiderült, hogy a rockos külső, az otthonról hozott útravaló, egy életigenlő, tanulni vágyó, szorgalmas vidám embert takar. Ha nem így lett volna, nem tűrte volna meg a színház bohém világa. De nagyon is megtűrte, olyannyira, hogy idén, október 11-én lesz negyvenöt éve, hogy megismerte a finálé szót.

Bojczán István, Jókai Színház, bojczán istván
Bojczán István

- Miután bemutattak a kollégáknak, a díszítők nagy öregje, Odrobinák Mátyás azonnal bedobott a mélyvízbe. Még a mondatot is tudja: édes fiam, menj fel a Vigadóba és hozd le gyorsan a finálét!Bojczán István, ma is kristálytisztán és szó szerint emlékszik legelső színházi feladatára.

- Hogyan hozta le a finálét?

- Nagyon nehezen. Mivel nem tudtam, hogy mi a finálé, egy ott, a Vígadóban lévő embertől kérdeztem meg, hol találom a finálét. Ő meg rámutatott egy zárt faládára, melybe három darab, egyenként húszkilós díszletemelő trégersúlyt tettek. A Vigadóból levezető márványlépcsőn alig tudtam lebotorkálni a hatvan kilós faládával. Mint egy igazi színdarabban, mindenki tudta a feladatát, és jól el is játszotta.

- Azóta hány finálét élt meg?

- Fogalmam sincs, de az biztos, hogy jól beleizzadtam a szó megtanulásába, meg is jegyeztem örökre.

- Ha le tudta vinni, akkor jól sikerült a belépője. Hamar befogadták?

- Igen, de ezen ma már nem csodálkozom. Akkor engem minden érdekelt, mindenre nyitott voltam, már azt is élveztem, hogy belül lehetek ezeken a falakon. Ez persze meg is látszott rajtam. Minden feladathoz, munkához a legnagyobb alázattal és akarattal láttam hozzá. Minden pillanatban tanultam valami újat, mint a szivacs a vizet, úgy szívtam magamba a körülöttem lévő élet apró rezdüléseit is. Annyira más volt, annyira új volt számomra a színház világa.

- Egyébként korábban járt már színházban?

- Nem, ezért is volt igazi csoda számomra minden pillanat, amit itt megélhettem. Én egyből a színház hátterét ismertem meg, abból a nézetből sokkal izgalmasabb egy előadás, mint a nézőtérről. Különösen egy olyan srácnak, aki addig elölről sem látott színdarabot.

- Ön színpadi díszítőként kezdte színházi életét. Mit jelent ez tulajdonképpen?

- A díszítő ugyanolyan fontos tagja egy előadás stábjának, mint a színész. Ők felelnek a színpadképért, minden, ami nem élő a színpadon, azt ők teszik oda, illetve ők viszik el onnan. A próbákon megtanulják, mikor, minek, hol kell lennie, de akkor is, amikor éppen nincs a színpadon egy tárgy. Hol és hogyan kell elhelyezni, hogy amikor kell, akkor pillanatok alatt a színpadi a helyére lehessen tenni. A díszítők csapatának emberei kezelik a színpad mechanikus részeit is. A zsinórpadlást, a forgószínpadot, a süllyesztőket, mindent. Kulcsszerepük van az előadások sikerében, de a díszletek elkészítésében is.

Bojczán István, Jókai Színház, bojczán istván
Balla János színpadmester, Valastyán János díszítő, Spiasják Pál világosító és Bojczán István díszítő (1974)

- Akkor itt csupa olyan dologgal találkozott, amit nem tanítottak a festőiskolában?

- Ez így van. De abban az időben színpadmester szakmát nem tanítottak az ipari iskolákban, meg máshol sem. Ezt csak itt a színházban, „élesben” lehetett megtanulni. Én ennél jobb tanulást el se tudok képzelni. És soha sincs vége. Én ma is tanulok valami újat a színházból.

- Ez már csak egy ilyen hely. Aki ide tartozik, az élete végéig tanul. A színészek például szerepeket tanulnak…

- Engem az első pillanattól kezdve érdekelt a próbafolyamat. Amikor a színpadon mennek a próbák, akkor egyébként is ott kell lennie műszakiaknak is. Ha csak tehettem, beültem próbákra és figyeltem, hogyan készül az előadás. Imádtam nézni, hogyan készül a színházi előadás. Nagyon izgalmas minden pillanat.

- Február negyedikén műszaki csoportvezetőként ment nyugdíjba. Hogyan alakult élete az színházon belül?

- Feltétlenül el kell mondanom, hogy csak addig nem dolgoztam a színházban, amíg sorkatona voltam 1977. október 26-tól 1979. október 10-ig. Leszerelés után azonnal jöttem vissza a színházba. Pár hónappal ezután dr. Keczer András igazgató úr felajánlotta nekem a színház gondnoki állását, egy, a színház udvarán lévő szolgálati lakással együtt.

Bojczán István, Jókai Színház, bojczán istván
Békéscsaba, Városházi Esték

- Elfogadta az új munkakört?

- Természetesen. Meg azért is, mert itt lakhattam az udvar közepén egy hatalmas szolgálati lakásban. Csak illusztrálásul: a lakás többek között állt egy 8x8 méteres szobából és egy 8x2 méteres folyósóból. Volt még fürdőszoba, meg konyhai rész is. Ma a színház műhelyei működnek ezekben a szobákban. Ennél közelebb már nem is kerülhettem volna a színházhoz. Imádtam itt élni, a színházzal ébredtem, a színházzal feküdtem. Mindenről tudtam, ami a házban történt. Például azt is, hogy Etus néni a portásunk szokott UFO-t látni.

- Ez miért volt fontos?

- Azért, mert elintéztem, hogy tényleg lásson UFO-t!

- Hogyan?

- Leszerelés után néhány évvel megkaptam a zsákomat (a leszerelt katonák kaptak egy méter magsas, körülbelül 40 cm átmérőjű zsákot katonai felszerelésekkel együtt – a szerző), benne a vegyvédelmi ruhát is. Ez ruha az ember egész testét és a fejét is eltakarta. Amikor felvettük, úgy néztünk ki benne, mint egy UFO. Megszerveztem hát Etus néni UFO látását.

- Mit csinált?

- Még a régi szárazkapu volt a színház szolgálati bejárata és onnan is be lehetett menni egy ajtón az előcsarnokba. Emellett az ajtó mellett volt az üvegfalú portásfülke, az portások onnan intézkedtek, miközben folyamatosan láttak mindent. Egy alkalommal, mikor Etus néni volt az esti portás, beöltöztem a vegyvédelmi ruhába, és a színpadfelügyelőtől kért füstpatron kiengedése után megjelentem a kapufolyosón. Mindenféle hókuszpókuszokat csináltam előtte, majd, mint egy látomás hirtelen eltűntem. Hazaszaladtam.

Bojczán István, Jókai Színház, bojczán istván
Békéscsaba, Teátrumi udvar

- Mi történt?

- Azt láttam, hogy Etus néni ijedtében meg sem bírt mozdulni, szinte megsajnáltam szegényt. Persze ezután sem hitte el senki neki, hogy UFO-t látott, hiába bizonygatta, hogy itt volt a fülke előtt.

- Soha nem tudta meg, hogy kit látott?

- Soha. Én nem mondtam meg neki, mások, meg nem tudtak róla…

- Negyvenöt éve dolgozik a színházban. Soha nem volt semmilyen vészhelyzet? Előadások esetén mégiscsak sok ember gyűlik össze egy zárt térben.

- Mindössze kétszer volt olyan szituáció, amikor a katasztrófa esetére szóló előírásokat alkalmazni kellett. Valamikor a nyolcvanas években, a Kutyánszki Kázmér előadás főpróbáján kigyulladt az egyik láb. Lábnak hívjuk a színpadot oldalról és hátulról eltakaró fekete függönyöket. A rendkívül gyúlékony anyag hamar lángra kapott.

- Mi ilyenkor a teendő?

- Ilyenkor a színpadfelügyelő válik a legfontosabb emberré, az ő utasításait kell mindenkinek követnie. Dani Tibor volt a színpadfelügyelő, kiürítette a színpadot, szólt a fővilágosítónak, hogy áramtalanítson, majd leengedte a záporvizet. Ami egy pillanat alatt eloltotta a tüzet.

- Mi az a záporvíz?

- A színpad felett 18 köbméter víz van egy tartályban, kifejezetten ilyen esetekben kell használni. Utólag kiderült, hogy egy nagy teljesítményű lámpa égője hozzáért a függönyhöz, ez okozta a tüzet.

- És a másik eset?

- Az már jóval a rendszerváltás után volt, talán 1999-ben. Bemutató volt, zsúfolt ház előtt ment az előadás, amikor a rendőrség emberei megjelentek és mondták, bejelentést kaptak arról, hogy valaki bombát helyezett el a színházban.

Bojczán István, Jókai Színház, bojczán istván
Békéscsaba, 24 órás versfolyam

- Ilyenkor mi a teendő?

-Ki kell üríteni a színházat. Konter László igazgató úr kiállt a függöny elé, és határozottan levezényelte a nézőtér kiürítését. Nem volt pánik, nem rohantak, nem lökdösődtek az emberek, minden gördülékenyen ment. Az igazgató úr profi módon intézkedett. Csak az ötödik sorból hallatszott egy jól öltözött madame szájából: Istenem! Itt halunk meg!

- Mi lett az előadással?

- Miután a színházat a rendőrök átvizsgálták és nem találtak semmit, az előadás két órás késéssel, de meg lett tartva. Egyébként pontosan az ilyen esetek miatt kell a színházi székeket a földhöz rögzíteni, hogy menekülés közben ne borulhassanak fel és akadályozzák a kijutást.k,.ulpoi

- A bombariadó után térjünk át kedvesebb témára. Mit szeretett legjobban csinálni?

- Én a tájelőadásokat szerettem a legjobban, a külső terepmunkát. Amikor művelődési házakban, kocsmákban, önkormányzati tárgyalókban, különböző szabadtéri helyszíneken kellett a színpadi körülményeket megteremteni.

- Miért?

- Azért, mert ezek mindig izgalmas feladatok voltak és munka közben nagyon jó ismeretségekre is szert tett az ember. Nagyon sok baráti kapcsolatom alakult ki az ilyen előadásokon, kitelepüléseken. Nem csak a színházi előadásokat szerettem, hanem az úgynevezett megyejárásokat is, amikor egy kulturális és politikusi delegáció kitelepült egy napra a megye valamelyik településére. Ez Domokos László a megyegyűlés elnökének és Fekete Péter igazgató úrnak a közös akciója volt, végig jártuk Békés megye mind a hetvennégy települését. Ezeken a megye napokon volt kiállítás, előadó est és közgyűlés, vagy több előadás is elhangzott az önkormányzat tanácstermében.

- A színház nyaranta sem pihent, több előadása is utazott a nyári játszóhelyekre. Ezeken is ott volt?

- Természetesen. Nagyon szerettem a zalaegerszegi, egervári nyári színházakat, heteket töltöttünk el Zala megyében. Amióta mi csináljuk, nagyon szeretem a Városházi Estéket Békéscsabán és természetesen a Szarvasi Víziszínházat is.

- Nagyon fiatalon és nagyon messziről érkezett meg a színház világába. Legbelül mikor érezte úgy, hogy Ön már visszavonhatatlanul színházi ember lett?

- Akkor, amikor 2007-ben Fekete Péter lett az igazgató, akkor éreztem úgy, hogy én már tényleg idetartozom, én ide való vagyok, része vagyok a színháznak és a színház része lett az életemnek, összenőttünk, összetartozunk.

Bojczán István, Jókai Színház, bojczán istván
Bojczán István

Bojczán István színházi tudását nem csak a gyakorlatban bővítette folyamatosan, de különböző iskolákban is tanult. Alapfokú vizsgát tett színházi munka és tűzvédelem tárgyból 1988-ban. Ez lehetővé tette, hogy a színházban tűzvédelmi ügyeleteket is elláthasson. Fejből tudja, hogy a színházi raktárakban mit hol lehet megtalálni, nincs olyan díszleteleme a Jókai Színháznak, amelyről ne tudna mindent. Vidéki színpadépítéseken sohasem használ papírt, minden a fejében van. Tudja mit, hogyan kell megcsinálni, mit hová kell tenni. Egyszer Egerváron a szabadtéri színpadra a színészek feljárójához tett egy linóleumlapot, hogy egyenletes legyen a színpad. Előadás előtt nagy eső esett, csupa víz volt a színpad és linóleum is. A Madragórát játszották, melyben Gerner Csaba gólyalábon közlekedett a színpadon. Ment is neki minden este, de most nagyon csúszott a linóleum. Ötször indult és ötször esett le a gólyalábáról. Hatodjára lábon maradt, és így szól szövegkönyvön kívül: Mert pap vagyok, ezért mindent megteszek! – és végre folytatódhatott az előadás… Bojczinak egyébként bármilyen témához van színházi története…

Bojczán István munkáját hivatalosan – Magyar Érdemkereszt bronzfokozata (2015), Magyar Teátrumi Díj (2016) – és félhivatalosan, a legjobb háttérmunkás -2010, a Jókai Színház színészei és dolgozóinak szavazatai alapján – elismerték