Az tény, hogy miközben fővárosi történész- és politikuskörökben hatalmas kultusza van az 1956. évi forradalom és szabadságharc hősének, a magyarbánhegyesi születésű, zsidó származású Angyal Istvánnak, a szülőfalujában meglehetősen kevesen tudnak a hősiességéről, mártíromságáról. Ámde így van ez az ugyancsak magyarbánhegyesi származású Piros Lászlóval is, aki a forradalom kitörésének napján, október 23-án államvédelmi altábornagyi rangban belügyminiszter volt, és lövetni akart a tüntető tömegre.


Angyal-ház, Magyarbánhegyes
A Kossuth u. 22. szám alatti szülői ház
A szovjet megszálló csapatokkal szemben a legtovább, november 8-ig harcolt Tűzoltó utcai fegyveres felkelők legendás parancsnokával, az 1958. december elsején felakasztott Angyal Istvánnal kapcsolatban Sódarné Varga Gyöngyi polgármester asszony (független) elmondta, hogy a Kossuth u. 22. számú szülői ház faláról lekerült, a rendszerváltozás idején, 1990. szeptember 22-én felavatott Angyal-emléktáblát (Mécs Imre budapesti szabad demokrata országgyűlési képviselő mondott emlékbeszédet) a polgármesteri hivatalban őrzik. Rajta a következő szöveggel: "Itt született, itt élt Angyal István 1928–1944-ig. Az 1956-os forradalom mártírja. Egy ember, aki hitt a kommunizmus tisztaságában, harcolt egy jobb, szabadabb Magyarországért. Kivégezték 1958-ban. Emlékére Magyarbánhegyes szabadelvű polgárai. 1990." Angyal István a 2. világháború idején 16 évesen megjárta a lengyelországi, de német auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort (édesanyját és egyik nővérét is elpusztították a megsemmisítő lágerben), életben maradt, a forradalom leverését követő kádári megtorlást azonban már nem úszta meg.

A magyarbánhegyesi települési önkormányzat szeretett volna a Magyar Szabadság Évében (2016) ötvenhatos emlékházat létesíteni a jelenleg egy erdélyi magyar család tulajdonában lévő, felújításra váró Angyal-házban, ám csupán 4 millió 960 ezer 300 forintot ítélt meg az 1956-os Emlékbizottság – Angyal-emlékmű (Corvus-Kora Róbert lőkösházi képzőművész alkotása) létesítésére. Az országos "Angyal István" pályázat keretében! A nevét felvett művelődési ház előtt áll a tiszta tekintetű, hithű kommunista, 1956. november 7-én az orosz bolsevik forradalom tiszteletére a Tűzoltó utcában a magyar és a vörös zászlót is kitűzetett Angyal István emlékműve. Fényképe ott látható a budapesti, 20. századi diktatúrák emlékére létrehozott Terror Háza Múzeum, az egykori nyilas Hűség Háza, majd a kommunista terrorgépezet, az Államvédelmi Hatóság, az ÁVH épületének (Andrássy út 60.) falán.
Angyal-emlékmű, Magyarbánhegyes
Sódarné Varga Gyöngyi polgármester asszony a mezőkovácsházi Hunyadi János Középiskola 12. A osztályának diákjai között az Angyal-emlékműnél