A NATO nyilatkozatában közölte, Nagy-Britannia arról tájékoztatta a katonai szövetséget, hogy az angliai Salisbury városában elkövetett gyilkossági kísérlethez használt vegyület a szovjet időkben kifejlesztett, Novicsok elnevezésű idegmérgek csoportjába tartozik. A támadásért pedig valószínűleg Moszkva felelős, ugyanis Oroszországnak még mindig lehet gyártókapacitása e méreganyag előállítására.

A nyilatkozat szerint a tagországok aggodalmukat fejezték ki, hogy az idegmérget egy szövetséges állam területén használták, amelyre nem volt példa a NATO megalapítása óta. A szövetségesek szolidaritásukat fejezték ki Nagy-Britanniával, és arra szólították fel Moszkvát, hogy működjön együtt Londonnal, és juttassa el a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) a Novicsok-programjával kapcsolatos információkat.

Vegyi fegyverek bármilyen használata veszélyezteti a nemzetközi békét és a biztonságot - húzta alá nyilatkozatában az észak-atlanti szövetség.

Theresa May szerdán Oroszország elleni büntetőintézkedéseket jelentett be nemzetbiztonsági tanács ülése után, amelyet a Moszkvának adott ultimátum lejártával hívtak össze.

Egyéb lehetőségre utaló hiteles orosz magyarázat híján a brit kormány kénytelen volt arra a következtetésre jutni, hogy az orosz államot felelősség terheli az angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett múlt heti gyilkossági kísérletért - mondta a londoni alsóházban a brit miniszterelnök.

Kijelentette: London ellenlépésként befagyasztja a Nagy-Britanniában fellelhető orosz állami vagyoneszközöket, ha azokról bebizonyosodik, hogy brit állampolgárok és nagy-britanniai lakosok életének és vagyonának veszélyeztetésére használhatók fel.

May közölte: a brit kormány szerint a Salisburyben történtek azt jelentik, hogy Oroszország törvénysértő módon erőt alkalmazott az Egyesült Királyság ellen.