Fábri Ágnes, az Alföldvíz Zrt. főosztályvezetője köszöntőjében elmondta, nagy örömükre ebben az esztendőben is több száz alkotás érkezett Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyéből, melyek nagy-nagy dilemma elé állították a zsűrit.

Alföldvíz rajzpályázat 2018: Szabó Janka, alföldvíz, Békéscsaba, 20180427
Szabó Janka (még tobb KÉP!)
Hozzáfűzte, s ha már a gyerekek, a pedagógusok és a szülők is közösen elgondolkodtak azon, hogy mekkora kincs számunkra a víz, akkor már megérte meghirdetni a pályázatot.

Csaknem 800 alkotás érkezett

(300 óvodás és 500 iskolás), vette át a szót Diós Zsolt, a szolgáltató PR-irodavezetője.

Elárulta, a zsűri számára a legfontosabb szempont az volt, hogy felfedezhető-e a gyerekek saját gondolatai a munkákban, így nyilván az értékelésnél háttérbe szorultak azok az alkotások, amelyeknél érződött, hogy a szülő/lelkes pedagógus is megfogta az ecset végét.

Az Alföldvíz az első olyan szolgáltató az országban, aki a zöld irányba lépett, és most már mindenki minket másol, vallotta meg szerényen.

 

Eredmények:

 

Alföldvíz rajzpályázat eredmény 2018, alföldvíz, 20180427

 

És néhány nyilatkozat – ki, mit rajzolt?

Szabó Janka: földet, rétet, mezőt, locsoló kislányt, eső és napocskát: szivárványt.

Bende Boróka Anna: földgömböt, gólyát, fecskét, gyerekeket, virágokat; és az egyik kedvence üdítője a limonádé.

 

Alföldvíz rajzpályázat 2018: Bende Boróka Anna, alföldvíz, Békéscsaba, 20180427
Bende Boróka Anna (fotók)

 

És Kristóf, az egyedüli fiú (aki eljött):

 

Alföldvíz rajzpályázat 2018: Pap Kristóf, alföldvíz, Békéscsaba, 20180427
Diós Zsolt, Pap Kristóf és Fábri Ágnes (képek)