Melis László életének 65. évében, február 12-én hunyt el tragikus hirtelenséggel.

A művész zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedűszakán végezte, 1978-ban alapítója volt a kortárs zenét játszó 180-as Csoportnak, amellyel Európa számos koncerttermében lépett fel az együttes 1990-es feloszlásáig. Öt darabot írt a csoport számára, amelyet lemezen is rögzítettek.

Számos kamara- és szólódarabot, valamint dalokat komponált, 1981-től mintegy 20 játék- és kisjátékfilmhez írt kísérőzenét és több mint 200 színházi és rádiójáték-zene fűződik nevéhez. Ő komponálta Nemes Jeles László Oscar-díjat nyert Saul fia című filmjének zenéjét, és haláláig a rendező új, Sunset című filmjének zenéjén dolgozott.

Művei között van A mosoly birodalma (1985) és a Kleist meghal (1994) című kamaraopera, a Gyöngykánon (1994), a Black and White (1999), Az időről és a folyóról (2000), a Csellómánia (2000) és az Örmény legenda (2001) című alkotás.

Sokat foglalkoztatott filmzeneszerző (Anarchisták, Glamour, Presszó, Nyomozó) és színházi zeneszerző (Holdbeli csónakos, Hazámhazám, Csongor és Tünde, Faust, Honderű, III. Richárd) volt. A halál kilovagolt Perzsiából című film főszereplője volt, de játszott Az Árvai-Művek című dokumentumfilmben is.

Művészete elismeréseként 1993-ban a San Remó-i filmfesztivál zeneszerzői nagydíjában, 1995-ben a filmkritikusok díjában, 2008-ban Erkel Ferenc-díjban részesült. 2007-ben Katalóniában, a Memorimage filmfesztiválon a legjobb filmzene díját nyerte el Forgács Péter Miss Universe 1929 című alkotásának zenéjéért.

A Budapesti Fesztiválzenekar felkérésére írt, Dionysia című művét 2010-ben mutatták be. Kamondi Zoltánnal készített Halálutak és angyalok című 1991-es filmje 1992-ben elnyerte a San Remó-i Filmfesztiválon a legjobb zenés film díját. Az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002) és a 2007-es Dolina (Az érsek látogatása) című film mellett több közös alkotást is jegyez az alkotópáros.

Melis László Jeles Andrással is több filmet készített, az 1983-ban forgatott Álombrigád című film zenéjét Darvas Ferenccel együtt jegyzi, de a Senkiföldje (1993) és a József és testvérei (2003) című alkotás zenéje is az ő nevéhez fűződik.

Számos színházi előadásban, köztük a Monteverdi Birkózókör társulatának A mosoly birodalma (1987) című előadásában és a kaposvári Csiky Gergely Színház Csehov-előadásában, a Valahol Oroszországban című produkcióban is együtt dolgozott a rendezővel. A Jeles András rendezte, Euripidész szövegére ógörög nyelven bemutatott Bakkhánsnők című opera nagy sikert aratott 2013-ban a Müpában.

Melis László írta Sopsits Árpád több filmjének zenéjét, első filmjéhez, az 1990-ben készült Céllövöldéhez is ő komponált zenét. Emellett Sas Tamás, Gödrös Frigyes, Elek Judit filmjeit is jegyzi.