Másfél hónap alatt több mint negyvenszer hívott fel telefonon egy sarkadi nőt, egy számára ismeretlen férfi 2017 szeptemberében. A hívó eleinte nem szólt bele a telefonba, pár másodperc hallgatás után bontotta a vonalat.

Később már a nevén szólította a nőt, de ő maga nem mutatkozott be.

Azt viszont többször is elmondta, hogy tetszik neki és meg akar ismerkedni vele. Miután a nő értesítette a rendőrséget, a nyomozók rövid időn belül azonosították az ismeretlen telefonszám tulajdonosát, a 38 éves sarkadi R. Sándort.

A férfi a kihallgatásán elmondta a rendőröknek, hogy egy adás-vételi ügy kapcsán egyszer találkozott a nővel, és nagyon megtetszett neki, de személyesen nem mert kezdeményezni nála.

A rendőrség R. Sándort zaklatás vétség elkövetésével gyanúsítja és vádemelést javasol ellene.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az elrendelt nyomozást 2018. május 10-én lezárta és a büntetőeljárás iratait továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.