A Belügyminisztérium kezdeményezésére öt éve működik az Országos Baleset-megelőzési Bizottság „SuliMoped” programja, amelynek keretében 14 évesnél idősebb diákok szerezhetnek „AM” kategóriás vezetői engedélyt. Azoknak a tanulóknak, akik lehetőséget kaptak a programban történő részvételre, nem kellett tandíjat fizetniük, az elméleti és a gyakorlati képzés is díjmentes volt számukra. Békés megyében 2013-tól kezdődően Battonyán, Okányban, Vésztőn, Nagyszénáson, Gádoroson, Békéscsabán és Gyulán zajlott ilyen oktatás.

A 2017/2018-as tanévben mezőberényi és köröstarcsai diákok vehettek részt a programban, amely 50 diák képzését finanszírozta. A tanfolyamot lebonyolító Gyula TREND Autósiskola további két diák képzésének költségeit állta. Így összesen 52 tizenéves vehette át a segédmotor-kerékpár és mopedautó vezetésére jogosító engedélyét 2018. június 14-én Mezőberényben, az Orlai Petrics Soma Könyvtár és Művelődési Házban. Az okmányokat Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese adta át diákoknak. Ezután az oktatókkal együtt felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a közlekedés veszélyes üzem, felelősségteljes gondolkodást igényel. Mindenkitől azt kérték, hogy tartsa be a szabályokat, legyen óvatos, vigyázzon magára és figyeljen a többi közlekedőkre is! A rendőrfőkapitány-helyettes kellemes kikapcsolódást, balesetmentes szünidőt kívánt fiataloknak.