Élete álma válik valóra annak a 17 éves amerikai tini lánynak, aki a tervek szerint 2033-ban első emberként lép majd a Mars felszínére.

Alyssa Carson kisgyermekkora óta arra vágyott, hogy egy nap űrhajós legyen, és meghódítsa a vörös bolygót. Nem éppen szokványos álmát azóta dédelgette, hogy hároméves korában a kedvenc rajzfilm sorozatából látott egy olyan epizódot, amely a Marson játszódott.

Alyssa Carson, nasa, mars, űrhajós, Alyssa Carson, bbc.com
Alyssa Carson (kép: BBC)

Elmondása szerint kislány kora óta figyelemmel követi a Marsról szóló dokumentumfilmeket és videókat, a szobája egyik falát is egy Mars-térkép díszíti, amely folyamatosan emlékezteti a nagy álmára. Ismereteit ahol csak tudja, gyarapítja: több alkalommal is részt vett egy űrtematikájú táborban.

Alyssa hivatalosan majd csak 18 éves korában jelentkezhet űrhajósnak, azaz bő egy éven belül. A NASA nagyon bízik az elhivatott tinédzserben, ezért évek óta készíti fel a nagy feladatra. Ha minden jól megy, legkésőbb 32 éves korában útra kelhet, és ő lehet az első ember, aki egy lehetséges marsi kolónia alapjait leteheti.

A küldetése ideje alatt az élet nyomait keresi majd a Mars felszínén, tudományos kísérleteket végez és az egyedi környezetben saját magának igyekszik megtermelni meg az élelmet.

A leendő asztronauta rendhagyó mindennapjaiba közösségi oldalain enged betekintést. Sőt időnként előadásokat is tart kortársainak és követőinek arról, hogy merjék megélni az álmaikat. A nőket pedig kifejezetten arra bátorítja, hogy vegyék ki a részüket a tudományos életből: munkájukkal és kutatásaikkal tegyék jobbá és szebbé a világot.

Forrás: hirado.hu