Az Egyesült Államoknak kilépésével fenyegetett a szövetségből Donald Trump amerikai elnök a brüsszeli NATO-csúcsértekezlet csütörtöki zárónapján, arra az esetre, ha a tagországok záros határidőn belül nem emelik meg védelmi költségvetésüket – közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva az MTI.

Az illetékesek szerint - egy Grúziáról és Ukrajnáról szóló tanácskozást felrobbantva - Donald Trump élesen bírálta az észak-atlanti szervezetet, illetve azon tagállamokat, amelyek nem fordítják védelmi kiadásokra bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát. Egyes tagországok vezetői ezután szűkkörű válságtanácskozásra gyűltek össze - tudósított a Reuters.

Az elnök egyébként a zárónapon ismét állítólagos orosz gáz- és olajfüggősége miatt is bírálta Németországot, ma reggeli tweetje is erről szólt.

Reutersnek azonban két NATO-forrás is cáfolta, hogy az amerikai elnök a NATO-ból való kilépéssel fenyegetőzött volna. Azt ők is megerősítették, hogy Trump élesen kiosztotta a nem eleget fizető tagállamokat. Deborah Haynes, a The Times újságírója közben Twitter-üzenetében - egy, megbízhatónak nevezett forrásra hivatkozva - pontosította, hogyan is szólt Trump fenyegetőzése: ha a legerősebb gazdaságok januárig nem teljesítik a 2 százalékos befizetési arányt,

"a saját utunkat fogjuk járni."

A Reuters információja szerint a megbeszélések tónusa ma annyira keményedett, Trump annyira belelovalta magát Németország és más tagállamok bírálatába, hogy név szerint is megszólította a német kancellárt:

"Önnek, Angela, valamit tennie kell ez ügyben."

Mások arról számoltak be, hogy Trump váratlanul lemondta a csütörtökre tervezett kétoldalú találkozóit. Az amerikai elnök mások között román kollégájával, Klaus Iohannisszal is egyeztetett volna.

Közben az ukrán államfő közölte: nem kell attól félni, hogy Donald Trump esetleg elismeri a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálását. Petro Porosenko a brüsszeli NATO-csúcs csütörtöki zárónapjának reggelén azt mondta: "Nem félek semmitől. Erős üzenetet kaptunk az amerikai Fehér Háztól és a külügyminisztériumtól is, hogy nem ismerik el a Krím illegális bekebelezését."

A NATO-tagállamok vezetőinek szerdai közös nyilatkozatában leszögezték, hogy soha nem fogják elismerni a félsziget orosz annektálását, egyes megfigyelők azonban tartanak Trump kiszámíthatatlanságától, attól, hogy hétfői találkozóján komoly engedményeket tesz orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak.

Forrás: hvg.hu