Hagyományainkhoz híven ezúttal is bemutatkoznak a megyei értéktárban szereplő értékek, lesz kézműves vásár és kistermelői piac, valamint felvonultatják hagyományaikat és értékeiket a megye nemzetiségei. Színpadi produkciók és egy esti koncert gondoskodik a közönség szórakoztatásáról, és ezúttal is külön figyelmet fordítunk a gyermekekre: nagysátrunkban kézműves foglalkozások, gyereksarok, népi játszótér és kosárhinta várja őket – és természetesen a léggömb és az óriás torta sem fog hiányozni. A katonai hagyományőrzők és bemutatóik mellett a jelenkor „egyenruhásai”: tartalékosok, határvadászok, készenléti rendőrök, a honvédség tagjai és terrorelhárítók engednek bepillantást munkájukba.

 

Megyei önkormányzat: sztahovics zsuzsa, sztahovics zsuzsa, Békéscsaba, 20180724
Sztahovics Zsuzsa kommunikációs referens

 

Újdonságot is tartogatunk idén: a megyei értéktár elemei mellett a települési értéktárakban szereplő tételeket is megismerhetik az érdeklődők. Sőt: a szomszéd megyék (Bács-Kiskun, Hajdu-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) értéktárai is felvonultatják kincseiket. Kézműves vásárunk és kistermelői piacunk tovább bővül, jelenleg már hetven résztvevő regisztrálta magát, de folyamatos a jelentkezés. Színpadi fellépőink a megyei nemzetiségek képviselői, néptánc egyesületeink, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, az esti produkciót pedig Ferenczi György és a Rackajam szolgáltatja.

A harmadik Megyenap fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, díszvendégeink Arad és Bihar megye.

 

Megyei önkormányzat: zalai mihály, zalai mihály, Békéscsaba, 20180724
Zalai Mihály elnök

 

A rendezvényt támogatta a Földművelésügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Békés Megyei Népfőiskola Alapítvány, a Békés Megye Értékei Egyesület, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békéscsaba Megyei Jogú Város.