Bár a járványszerűen terjedő erőszak mértékét továbbra is nehéz megállapítani, mivel az áldozatok sokszor nem tesznek feljelentést, kutatások szerint Dél-Afrikában a nők életük során több erőszakot szenvednek el, mint más országokban – tette hozzá Ramaphosa, aki a nemzeti nőnap alkalmából rendezett találkozón tartott beszédet a Cape Town melletti Paarlban. Hangsúlyozta, hogy az erőszak nincs tekintettel bőrszínre, nyelvre, kultúrára és társadalmi osztályra.

„A kormánynak és a társadalomnak egyaránt be kell ismernie, hogy az 1994-es demokratikus fordulat óta nem voltunk képesek biztosítani a nőknek az alkotmányban biztosított jogukat a békéhez és a biztonsághoz” – folytatta beszédében az elnök.

Nőjogi aktivisták nyomására a kormány augusztus 31-én nemzeti gender-konferenciát tart, amelynek célja konszenzusos megoldást találni a nemi alapú erőszak kezelésének kérdésében, illetve a nők elleni diszkrimináció és a nemi egyenlőtlenségek felszámolása – tájékoztatott Ramaphosa.

A 2016/17-es bűnügyi statisztikák szerint minden százezer nőből 250 válik szexuális erőszak áldozatává. A dél-afrikai rendőrség 2016/17-es adatai szerint a szexuális erőszakok 80 százaléka nemi erőszak volt. Ezek az adatok a világon a legmagasabbnak számítanak.

A nemzeti nőnapot azoknak a nőknek az emlékére vezették be, akik hatvankét évvel ezelőtt a pretoriai kormányzati székhely elé vonulva tüntettek az akkori apartheid rezsim igazságtalan törvényei ellen.