„Régi közhely, hogy az apa a főnöktől kapott stresszt ráteszi az anyára, az anya a gyerekekre, a gyerekek meg a kutyára, macskára. Ez tényleg elcsépelt, de sajnos van valóságalapja” – vázolja fel a stressz munkahelytől otthonig vezető útját Szakács Anna pszichológus, coach. Aki nem találja az egyensúlyt a munka és a családi-vagy magánélet között, az feszült lesz otthon, mert a munkán jár az esze, a munkahelyén viszont azért fog szorongani, mert otthon sincs minden rendben.

Kinek a gyomrában, kinek a mellkasában, kinek az ízületeiben, de ott lesz egy állandó rossz érzés a szorongás miatt, hogy tudja-e teljesíteni, amit elvárnak tőle.

Kevesebbet beszélünk, kevesebbet szexelünk

A túlságosan sok munka, vagy a rossz munkahelyi hangulat az otthoni életünkre is kihat: ha állandóan panaszkodunk a főnökünkről, a munkatársainkról, anélkül, hogy bármit is tennénk a helyzet javulásáért, akkor valósággal az agyára mehetünk a partnerünknek. Ráadásul a férfiak és a nők gyakran másképp élik meg, másképp kezelik a stresszt.

„A férfiakra jellemző, hogy ha problémájuk van, azt megrágják, őrlődnek magukban, gondolkoznak, és egyszer csak kiköpnek egy megoldást” – mondja Szakács Anna. „Nehezen kommunikálják kifelé, hogy valami gond van, általában már csak a végeredményt mondják. Ezzel szemben a nők sokat beszélnek egy problémáról, terápiás jelleggel könnyítenek a lelkükön. Nem azonnali egyetlen megoldásra törekednek, sokkal inkább több megoldási lehetőséget is körbejárnak a beszélgetéseik során. A munkahelyi stressz a nők szexuális életére lehet nagy hatással: ha sok a stressz, nem tudnak úgy a szexre, vagy az orgazmusra figyelni, hiszen ahhoz arra van szükség, hogy csak az élvezetre koncentrálhassanak, miközben minden más agyterületük kikapcsol. És gondoljunk csak bele, mekkora konfliktusforrás lehet, ha a férfi nem beszél, vagy a nő egy ideig nem akar szexelni.”

A pszichológus szerint, ha ez a helyzet nincs feloldva akár csak annyival, hogy „nehéz napom volt, konfliktusom volt a főnökömmel és egy fontos projekt határideje is feszít, kérek egy kis szünetet, hogy át tudjak állni csöndben”, az hosszú távon komoly gondokhoz vezethet. Ha elfogadással és megértéssel tudnak egymáshoz állni a partnerek, akkor működhet a feszültségkezelés, és a legstresszesebb munkából is ki lehet ereszteni.

A nagy hajtásban megbetegszünk

A rengeteg stressz hatására jelentkező tünetek bár lelki eredetűek, mégis valódi veszélyt jelentenek a testre. Az emberek fejében ez a két dolog megvan, de gyakran nem kapcsolódik össze: elintézzük annyival, hogy oké, majd pihenek egy kicsit, és kilábalok a fáradtságból, a betegségből. Csakhogy nyomás alatt a kortizol nevű stresszhormon dolgozik a szervezetben, és ha ez hosszú ideig fennáll, az hatással van a gyomorra, – a reflux tipikusan ilyen tünet –, a vérnyomásra, a szívre.

Azoknál, akik rossz munkahelyi hangulatban dolgoznak, a főnökük igazságtalanul kritizálja, nem hallgatja meg, és nem is dicséri őket, többször fordul elő mellkasi fájdalom, infarktus. „Arról nem is beszélve, hogy ha sokat dolgozunk, kevesebbet alszunk. Ma már számos kutatást és felmérést ismerünk az alváshiány rendkívül káros hatásairól. Sokan hétvégén próbálják kiheverni az egész heti alváshiányt, ami gyakorlatilag lehetetlen. Amikor elmegyünk az orvoshoz egy ilyen panasszal, hogy gyakran fáj a fejem, vagy gyakran fáj a mellkasom, akkor fontos, hogy kezeljük a testi tüneteket, de a panaszainkat tartósan megszüntetni csak életmódváltással tudjuk. Nem ritka azonban, hogy a lelki eredet feltárásához és az életmódváltáshoz szakember segítségére van szükség” – magyarázza Szakács Anna.

Robert I. Sutton, a Stanford Egyetem professzora egy egész könyvet szentelt annak, hogy miért nem érdemes rossz munkahelyi hangulatban, esetleg bunkó emberekkel együtt dolgozni – például mert a negatív érzelmek sokkal ragályosabbak, mint a pozitívak, és fennáll a veszélye annak, hogy maga a szenvedő alany is bunkó lesz a bunkó környezetben.

Alábecsüljük a problémát

Tény, hogy ha a maximalizmusról vagy a túlzásba vitt munkáról van szó, gyakran alábecsüljük a problémát, de még az addikciók esetében is: a munkafüggőségre jönnek rá a legnehezebben, hiszen „hát csak dolgozom”. Pedig a munkafüggőség valakit ugyanúgy ledarálhat, mint mást a heroin, csak esetleg később. Ha bűntudatunk van, amikor a pihenés kerül szóba, ott már érdemes elgondolkozni, hogy biztosan jó irányba tartunk-e.

„Sokakkal dolgozom együtt és több ízben tapasztaltam – például az Y-generációsok körében –, hogy gyakran éreznek lelkiismeret furdalást, ha a munka helyett a pihenésre koncentrálnak. Ez abból fakadhat, ha valakit a teljesítményéért szerettek gyermekkorában, ha csak úgy fogadták el, hogy jól teljesített. De beleéghet az emberbe az is, ha soha nem dicsérték: mondjuk, ötöst kapott, de az természetes volt, evidens. És erre rárakódik, hogy a társadalom is annyira bepörgött, felgyorsult, hogy sok esetben irreálisan magas az elvárás, például a napi 8 óra munka már nem elfogadott, különösen a multik világában. Akkor vagy valaki, ha napi 12-14, irreális esetben akár 16 órát dolgozol. Nagyon sok embertől hallom, hogy a pihenés luxus. Pedig ez természetes dolog, ami szükséges ahhoz, hogy másnap is teljesíteni tudjunk” – véli Szakács Anna.

Ha belegondolunk, valóban nem gyakran találkozunk olyan főnökkel, aki leszúrja az alkalmazottját, mert lelkiismeretesen, sokat dolgozik. És a siker is csalóka: ha valakinek eszébe jut, hogy talán felborult az egyensúly a munkája és a magánélete között, rögtön eszébe jut, hogy jó eredményeket ért el, sok elismerést kapott, így még jobban hajt, és még jobban kizsigereli magát.

Egyszerűen átvált robotba, amikor már minden érzést elzár mélyre. Sokan hiába sikeresek, megélni nem tudják ezeket, hanem mennek tovább. Ahogy gyerekekként nem, úgy felnőttként sem biztos az elismerés, még akkor sem, ha valaki több százezres netán milliós profitot termel.

Az elismerés hiánya viszont tovább tudja görgetni az emberben a szorongást

– teszi hozzá Szakács Anna.

Úton a kiégés felé

A kiégés tipikus tüneteivel már foglalkoztunk, azonban érdemes komolyan venni az odavezető utat is: a szorongás miatt egy idő után már képtelenek vagyunk fókuszálni, romlik a munkánk minősége, csökken az önbecsülésünk és rettentően fásultak leszünk. „A kiégés felé vezető úton gyakran már nincs az embernek kedve beszélgetni, eltávolodik a kollégáitól, a barátaitól, és nem tud honnan töltődni, mert minden szálat elvágott, ahol ezt megtehetné.”

A pszichológus szerint a munkamánia gyakran arról szól, hogy egyszerűen nem tudunk nemet mondani. Fontos, hogy ismerjük magunkat: ha tudjuk, hogy 6-8, maximum 10 óra munka fér bele egy napunkba és azokba az órákba beleadunk apait-anyait – némi pihenést beiktatva, persze – , akkor azután meg kell tanulni határokat húzni. Nem érdemes például munkaidőn túl céges levelezést nézni, vagy annyi projektet elvállalni, ami egyszerűen nem fér bele az időnkbe.

„Ha valaki állandóan azt mondja, hogy ó, még ez is belefér, ezt is be tudom vállalni, aztán majd lesz valahogy, akkor még nagyobb görcsök, stresszek jönnek, hogy hogyan fogja megoldani. Nézi az e-maileket, éjszakázik, és azt hiszi, hogy mindenre lesz elég ideje. Ez rövidtávon sikerekhez vezethet, hosszú távon viszont hatalmasat lép vele a kiégés felé. Ha nem tudunk bevállalni egy feladatot, mondjuk azt, hogy erre a határidőre nem tudom elvégezni, de három nappal későbbre igen. Így a teljesítményünk is egyenletes maradhat, és a szervezetünk sem bosszulja meg az állandó hajtást egy betegséggel, vagy azzal, hogy nem tudunk koncentrálni. Sőt, ha az általunk megadott későbbi határidőre minőségi munkát adunk ki a kezünkből, akkor azzal feletteseink tiszteletét is kivívhatjuk magunknak.”

Forrás: Czeglédi Fanni/hvg.hu