A magyar szervezet is ebben a nyílt szellemben dolgozik. A Kyoshi Pospischil Tamás VII.DAN által tartott bajnai tai-jitsu szeminárium, Hanshi Kesic Bogdan IX.DAN shotokan karate szemináriuma, a szeptemberi 2-i kondorosi, öt fajta edzést biztosító Demonstrációs Nap, a szeptember 29-30 időpontban Füzesgyarmaton megrendezésre kerülő önvédelmi kurzus, amit Hanshi Robert Manole IX.DAN ju-jitsu nagymester vezet, a tanulás szemináriumi módját szolgálja. S ebbe a sorba illeszkedik az az edzés, amit Zrínyi Miklós mesteredző tartott Békéscsabán, a Lakótelepi SE light-contact és Seibukan csoportjának.

Zrínyi miklós, zrínyi miklós, 20180829
Zrínyi Miklós
Zrínyi Miklós VI. DAN minden idők egyik legsikeresebb kick-box edzője. 25 évig volt a magyar kick-box válogatott szövetségi kapitánya. Regnálása alatt a válogatott felnőtt világbajnokságokon számtalan arany, ezüst és bronzérmet szerzett.

De az Európa bajnokságokon szerzett érmek száma sem kevés. Hosszú éveken keresztül irányította a magyar kick-box edző képzést, amiben ma is tevékeny részt vállal. Beválasztották annak idején a WAKO háromtagú light-contact szakmai bizottságába.

Már 2004-ben megkapta a megtisztelő mesteredzői címet. Az utóbbi években az általa alapított Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia munkáját irányítja. Többször tartott edzőtábort és szemináriumot Békés megyében. Legutóbb békéscsabai pihenését megszakítva tartott edzést Békéscsabán, s utána szívesen válaszolt a kérdésekre:

- Zrínyi Miklós mesteredző a róla elnevezett kick-box akadémia megalapítója és vezetője. Egy akadémia-ami fogalom használata mostanában divatos lett, mennyivel több, mint egy átlagos képzési forma?
- Ha meg tudjuk tenni azt, hogy egészen kicsi kortól építjük fel a rendszert, az óvodás kortól az iskolás korosztályig, aztán a juniorok és a felnőttek közé - akkor ez egy működőképes szerkezet lesz. Mostanában kevesebben szeretnének kick-box sportolni, versenyezni. Sok sportág tevékenykedik, a fiatalok szeretnének minél több fajta sportágat kipróbálni. Ha nem úgy jönnek a sikerek, vagy máshoz van kedvük, akkor váltanak.

 

Zrínyi miklós - kick-box, kick-box, Békéscsaba, 20180829

 

- Hány éve működik az akadémia?
- Akadémiaként ez az ötödik évünk, de előtte is így működtünk, ha nem is ez volt a neve.

- Milyen az eredményesség?A sportág egy kadet és junior világbajnokság előtt áll...
- Akik elkezdték annak idején gyermekkorukban, azok már kadetként, juniorként itt vannak. Legenyei Pintér Noel, Laczkovics Botond végig járták ezeket a csoportokat, ez is bizonyítja, hogy ez a felmenő ágú képzés működőképes. Rajtuk kívül Pallag Csenge, Csorba Zsanett, Bagi Nimród és Szabó Tóth Dávid kerültek be a korosztályos válogatott keretbe. Voltak akik taekwondós múlttal cseppentek bele ebbe a rendszerbe.

- Aki valamelyik másik irányzatból csöppent bele a kick-box sportba annak az előnyt vagy hátrányt jelent?
- Az irányzattól is függ. Akik a taekwondóból jöttek át, azoknál a probléma gyakran a pontossággal és a távolsággal van. Rövidek a rúgások és ütések, az ütések gyakran pontatlanok. Ami látványosan kiemelkedik, az a gyorsaság és a robbanékonyság.

- Hány év kell ahhoz, hogy valaki eljusson a korosztályos válogatottságig?
- Szabályrendszertől és hozzáállástól is függ, de optimálisan öt év kell ahhoz, hogy azon a szinten legyen, hogy beszéljünk erről. Soha nem voltam a gyors sikerek híve, hanem inkább az alapoktól indultunk el nagy munkával. Az edzéselméletben annak idején megtanultuk, hogy a jó technikának óriási szerepe van, ez az elsődleges és legfontosabb, utána jöhet a többi. A mai világot viszont sajnos a türelmetlenség, a gyors sikerek elérésére törekvés jellemzi szinte minden sportágnál. Először most meg kell fogni a gyerekeket, majd vissza kell menni a technikai alapokhoz. Úgy tapasztalom, a mostani fiatalok technikai képzettsége messze nem olyan kiemelkedő, mint húsz évvel ezelőtt.

- Az akadémiai képzésben ezek szerint a versenyzők eljutnak a junior, felnőtt korosztályig. Létezik-e valamilyen életpálya-modell, ami itt tarthatná őket?
- Nagyon nehéz kérdés. Úgy próbálom bent tartani őket a rendszerben, hogy segítenek edzést tartani, később önállóan is képesek lesznek edzés tartásra, majd legyen edzői végzettségük. Nem mindenki alkalmas rá, de igyekszem csoportot biztosítani nekik, esetleg önálló klubot alapíthatnak... Hogy későbben ebből kialakul egy olyan rendszer, mint a profi sportkluboknál, azt a jövő eldönti. Akik most edzést vezetnek, azok is befejezték a versenyzést. Ez a tendencia.