Az immár kilencedik békéscsabai rendezvény megnyitó megbeszélését szeptember 28-án, pénteken délután tartották a Művész Kávéházban, közép- és általános iskolák pedagógusai, diákjai, a leendő csapatok, valamint a sajtó részvételével.

Seregi Zoltán igazgató azzal köszöntötte az iskolák képviselőit, hogy nagy öröm a színház számára, hogy sokan csatlakoztak most is ehhez a csodálatos kezdeményezéshez, amely 2009-ben indult útjára Szolnokról, Kiss József rendező ötletére. A Jókai Színház azonnal társult az akkori felhíváshoz, és a programot azóta megszerette a város, a társulat, és szeretik az iskolák is.

Tege Antal színművész, a program vezetője elmondta: a színháznak fontos az ifjúság, nem titkolt cél, hogy a fiatalok számára „trendi legyen a színházba járás”. Ehhez az kell, hogy a diákok megismerjék és megszeressék Thália templomát, mégpedig úgy, hogy alkotóként vesznek részt benne, maguk hoznak létre előadásokat, felmennek a színpadra és játszanak. Központi feladat a kultúra, a magyar nyelv ápolása.

Seregi Zoltán, Tege Antal, seregi zoltán, tege antal
Kép: Lehoczky Péter

Az Ádámok és Évák Ünnepébe előző évben bevonták az általános iskolákat is. Most az a feladat, hogy a megye középiskoláiból és általános iskoláiból jelentkező csapatok megtanulják, bepróbálják, majd előadják a választott mesét. A Jókai Színház minden csapat mellé mentorként egy színművészt biztosít. Jövő év április 14-én, vasárnap lesznek a próbák, 15-én az előadások – sorolta a programvezető, majd a témaválasztásról beszélt.

2018 Mátyás-év, Hunyadi Mátyás születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulója, ennek tiszteletére készül a színházban is mesebemutató. A szervezők úgy gondolták, hogy ez a téma minden korosztálynak érdekes lehet.

Elhangzott, hogy az előadásokat, ahogyan eddig, zsűri értékeli, újdonság lesz az idén, hogy megtartva a régi díjakat, nagyobb hangsúlyt kap a forgatókönyv, amit Zalán Tibor, a színház dramaturgja, József Attila- és Babérkoszorú- díjas költő olvas el.

A 12 csapat szigorúan 10-12 perces előadást tarthat – figyelmeztette a résztvevőket Tege Antal, s kérte, hogy egyszerű díszletben gondolkodjanak. A színpadtechnikát, hangot, fényt, valamint a jelmezeket a színház adja, a jelmeztárban való válogatás külön élményt jelent a gyerekeknek. A csapatok munkáját Tege Antal programvezetőn és a mentorokon kívül a színház két kommunikációs munkatársa, Molnár Enikő és Molnár Edina segíti.

Tege Antal arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is érvényes a pólójog, ami azt jelenti, hogy az ádámos, évás felső viselője 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhat gyermekelőadásra bérletet. Végszóként pedig kijelentette, hogy Kiss József Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek sikerült országos mozgalmat elindítania, amelyben kilenc év alatt Békéscsabán kétezer diák lépett színpadra, ami nagyon szép eredmény.

Niedzielsky Katalin

Fotó: Lehoczky Péter/ A-TEAM