A De Volkskrant című holland napilap arról számolt be, hogy a nyilvántartásokban szereplő szélsőségesek közül legtöbben Amszterdamban vannak, közel hatvanan, ezt Hága és Rotterdam követi, majd Utrecht, Arnhem, Gouda, Zoetermeer és Delft.
A kormány 2015 óta évi hatmillió eurót bocsát a helyi hatóságok rendelkezésére a radikálisok megfigyelését célzó programra (PGA).
Ahmed Marcouch arnhemi polgármester kiemelte, hogy ez a program tette lehetővé múlt héten hét ember őrizetbe vételét terrorcselekmény előkészítése miatt, közülük ugyanis többen is megfigyelés alatt álltak.
"Már jó ideje tudtunk róluk, tagjai annak a fiatal férfiakból álló, mintegy 25 fős csoportnak Arnhemben, amely aggaszt bennünket. Ismerjük a hálózatukat, tudjuk, hogy kik a szüleik. Ez a siker alapja" - mondta.
Egyes jogvédő szervezetek ugyanakkor bírálják a PGA-t az elszámoltathatóság hiánya miatt.