Déli 12.00-re beszéltünk meg randevút, s Kovács Mária természetesen egyetlen percet sem késik, még akkor sem, ha éppen ebédidő van. A kérdésre, hogy szeretik-e az emberek annak ellenére, vagy éppen azért, mert nem tűri a lazaságot, mosolyogva annyit mond: „Ha nem is szeret mindenki, de a munkámat elismerik”.

Kovács Mária, ecsegfalva, Kovács Mária, Ecsegfalva
Kovács Mária nyolc esztendeje irányítja Ecsegfalvát. Fotók: Lipták Judit (Képgaléria)

– Egy polgármester legfőbb feladata szerintem a település menedzselése. Ha látják a lakosok, hogy sikeresek a pályázataink, sikeres programokat szervezünk, stabil az anyagi helyzetünk és fejleszteni is tudunk, akkor megbecsülik a munkánkat – mondja Kovács Mária. A fejlődés bizonyítékaként pedig rögtön hozzáteszi: az elmúlt 60 esztendő legnagyobb beruházása kezdődik meg hamarosan a községben. Bucsával és Kertésszigettel összefogva, konzorciumban pályáztak, (Bucsa a gesztor) és nyertek a szennyvízhálózat kiépítésére.

Ecsegfalvi asszonyok, ecsegfalvi asszonyok, Ecsegfalva
Ecsegfalvi asszonyok, ha találkoznak...
– A 3 milliárd forintos fejlesztésből 800 millió jut Ecsegfalvának. A tisztítómű Bucsán épül meg, oda viszik majd tőlünk egy 8 kilométeres vezetéken keresztül a szennyvizet. Behálózzuk az egész falut, minden lakosnak lehetősége nyílik rácsatlakozni a vezetékre. Mindezt úgy, hogy az utcai vezetékek költségeihez nem kell hozzájárulniuk, csak a saját bekötésük anyagi terheit kell majd viselniük – tudjuk meg a részleteket a településvezetőtől. A hálózat építése tervek szerint januárban kezdődik és 2019. december 31-ig be is fejeződik.

Mint kiderül, egy másik jelentős beruházás is folyamatban van a községben. A régi, igen rossz állapotban lévő óvoda helyett egy teljesen újat építenek. A központhoz közel, de kevésbé forgalmas utcában és megfelelő tájolással, hogy a gyermekek kényelmesen tölthessék itt idejüket.

– A 40 férőhelyes, 600 négyzetméteres óvodára 285 millió forint támogatást kaptunk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből. A támogatás 100 százalékos, önerőre nem volt szükség. Az építés megkezdődött, a gyerekek jövő május 1-jén már birtokba is vehetik a létesítményt - avat be a részletekbe a polgármester. Hozzáteszi: kihasználatlanság miatt nem aggódnak, a községben ugyanis az utóbbi években „trendi” lett a gyermekvállalás. Azok a párok is szívesen vállalnak újabb gyermeket, akiknek már van egy-kettő.

Ecsegfalvi óvodások, ecsegfalva, Ecsegfalva
Az óvodások hamarosan új, korszerű épületbe költözhetnek. (Képgaléria)

– Önkormányzatunk igyekszik támogatni a gyermekes családokat. Minden szeptemberben 20-20 ezer forinttal segítjük az óvoda- illetve iskolakezdést. A feltételeket úgy határoztuk meg, hogy szinte minden család részesülhet az erre elkülönített 3 milliós keretből. Később, a továbbtanulás időszakában is segítjük a fiatalokat: a Bursa Hungarica keretében jelenleg 4 diák havi 8 ezer forintot kap, a gyomaendrődi járás közös EFOP-pályázatának köszönhetően pedig 15 középiskolás és főiskolai, egyetemi hallgató kap két tanéven át havi 25 ezer illetve 50 ezer forintot – ecseteli a település vezetője. Hozzáteszi: a fiatalok a községi rendezvények alkalmával, önkéntes munkával igyekeznek meghálálni a támogatást.

Ecsegfalvi templom, Ecsegfalva
Ecsegfalva temploma.
Mielőtt útnak indulnánk, hogy közösen körbejárjuk a falut, Kovács Mária még egy jelentős fejlesztésről beszél. A külterületen 100 millió forintból épül szilárd burkolatú út egy olyan szakaszon, ahol sokan közlekednek egyrészt a saját földjeikhez, másrészt munkahelyükre, az egyik jelentős mezőgazdasági céghez. S ha már a földeknél tartunk, kiderül, az önkormányzatnak is jelentős területe, összesen 300 hektárja van, melyet bérbeadással hasznosítanak. Az ottani fasorok is nagy hasznot hoznak: a ritkításból származó fával fűtik az összes önkormányzati intézményt, a gázt be sem kapcsolják.

– Ecsegfalván aki akar, az tud dolgozni, rengeteg álláshely van a környéken. Sokan járnak Kisújszállásra, Dévaványára, Jászberénybe, sőt még Budapestre is, egy csokoládégyárba. A dolgozókat busszal szállítják, s van ahol még ingyen ebédet is kapnak. Az utóbbi időben az ecsegfalvi mezőgazdasági vállalkozások is megemelték a foglalkoztatottak számát. Mivel sokan el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon, a korábbi 100 helyett ma már csupán 39 közfoglalkoztatottunk van – mondja Kovács Mária.

Ecsegfalva, ecsegfalva, Ecsegfalva
Megálló a művelődési házban: az elektronikus ügyintézről szóló előadás résztvevőit a polgármester is köszöntötte. (Képgaléria)

Aztán gépkocsiba ülünk és körbejárjuk a község utcáit. Közben szó esik arról, hogy a településen rend uralkodik, nem gyakoriak a bűncselekmények. Mindebben jelentős része van Lövei Sándor rendőrzászlósnak, aki körzeti megbízottként különböző előadások, programok szervezésével sokat tesz a bűnmegelőzés érdekében.

Első állomásunk a művelődési ház, amely előtt nemrég parkolt le a Békés Megyei Kormányhivatal mobil kormányablaka (autóbusza), s már érkeznek is az első ecsegfalvi lakosok, hogy ügyes-bajos dolgaikat elintézzék. Odabent a művelődési házban pedig egy ehhez kapcsolódó előadást tartanak az elektronikus ügyintézésről. Innen az épülő új óvodához megyünk, ahol Hegedűs György építésvezető irányításával javában zajlik a munka. Nemsokára már a falakat húzzák, s ahogyan a látványtervekből kiderül, a gyermekek egy tágas, impozáns épületbe költözhetnek majd be jövő tavasszal. Megállunk a templomnál, amelynek állapota a polgármester szerint erősen kifogásolható, ez ügyben levelet is intézett már az egyházi vezetőkhöz, de eddig még nem kapott választ.

Ecsegfalvi iskolások, ecsegfalvi iskolások, Ecsegfalva
Az ecsegfalvi iskolásoknak ízlett az ebéd, főleg a lekváros fánk. (Képgaléria)

Bekukkantunk az óvodába, ahol így délidőben az alsós általános iskolásokkal is alkalmunk nyílik találkozni, ők ugyanis ide járnak ebédelni. Fülöp Erzsébettől, az Ecsegfalvi Óvoda intézményvezetőjétől megtudjuk, hogy a két csoportba (Mókus és Katica) összesen 37 kisgyermek jár. Ellátásukról négy óvodapedagógus és két dajka gondoskodik.

Elköszönünk a polgármestertől, de mielőtt elhagynánk Ecsegfalvát, megállunk még néhány fotó erejéig a település központjában. Egymás mellett van itt az egészségügyi centrum, a posta, s minden hónap 10. napján (azaz éppen ma) itt tartják a ruhapiacokat is.

Ecsegfalva csendes, békés. Ahogyan az itteniek mondják: náluk nagyon erősek a családi kötődések, az összetartás. Ezért is bíznak benne, hogy azoknak a fiataloknak egy része is visszatér, akik most főiskolán, egyetemen tanulnak.