Javultak az útviszonyok – állapítjuk meg, amikor Gyomaendrőd irányából Dévaványa felé közeledünk. Ahogyan kicsit később a városházán, Valánszki Róbert polgármestertől megtudjuk, nemrég két szakaszon, összesen 4,6 kilométer hosszon újították fel a 4231-es számú utat, további 2 kilométeren pedig várhatóan jövő tavasszal orvosolják majd a problémákat. No, de fő témánk most nem ez, a város vezetőjét elsősorban arról kérdezzük, milyen eszközökkel próbálják elősegíteni a fiatalok helyben maradását.

Valánszki Róbert, Valánszki Róbert, Dévaványa
Valánszki Róbert (felvételünkön) szerint fontos cél a fiatalok helyben tartása, erre érdemes és kell is áldozni. Fotók: Lipták Judit (Képgaléria)

Valánszki Róbert szerint a fordulópontot az jelentette, amikor 2014-ben a lakásvásárláshoz korábban nyújtott visszatérítendő támogatás helyett bevezették a vissza nem térítendő támogatást. A 40 év alatti párok maximum 500 ezer forintot kaphatnak lakásvásárláskor, ami a ványai ingatlanárakat tekintve komoly segítség.

– Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, így a 10 millió forintos keretünket az utóbbi években ki is kellett egészítenünk. 2016-ban 34-en kaptak összesen 15 millió 575 ezer, 2017-ben 33-an 15 millió 850 ezer forint támogatást. Idén eddig 23 fiatal párnak ítéltünk meg összesen 11,5 millió forintot – avat be a részletekbe a polgármester.

Dévaványai fiatalok, Dévaványai fiatalok, Dévaványa
Dévaványai fiatalok a város főutcáján. Talán ők is élvezhetik majd a támogatásokat. (Galéria)

Mivel az egzisztencia megteremtéséhez nagyon fontos a megfelelő képzettség, ezért a dévaványai önkormányzat többféle ösztöndíjjal is segíti a helyi fiatalokat. A Bursa Hungarica keretében jelenleg tíz középiskolás diáknak és 10 főiskolai, egyetemi hallgatónak havi 6 ezer forint támogatást adnak. Egy nyertes EFOP-pályázatnak köszönhetően ennél jóval nagyobb összeggel is segíteni tudják az iskolapadban ülőket: 41 középiskolásnak havi 25 ezer, 14 egyetemistának pedig havi 50 ezer forintos ösztöndíjat adnak. Ez a támogatás két tanévre, azaz húsz hónapra szól, s összesen 28 millió forintot osztanak így szét. Szintén az EFOP-pályázatnak köszönhetően részösztöndíjat is tudnak folyósítani egyéb képzési célokra (újabb képesítés megszerzéséhez).

Dévaványai fiatalok, Dévaványai fiatalok, Dévaványa
Ványai lányok - szépek és fiatalok. (Képgaléria)

– A fiatalok helyben maradását segítő „Esély otthon” elnevezésű nyertes pályázat keretében négy önkormányzati lakást újítunk fel. Kettőt még az idén, kettőt pedig az jövő év első felében. A lakásokat a mosógéptől a számítógépig minden szükséges eszközzel felszereljük, s a 35 év alatti fiatalok két évig térítésmentesen lakhatnak majd bennük, csak a rezsit kell megfizetniük – tudjuk meg Valánszki Róberttől.

Babacsomag Dévaványán, Babacsomag Dévaványán, Dévaványa
Gazdag a babacsomag tartalma.
Mint kiderül, a dévaványai fiatalok nemcsak továbbtanulásnál és lakhatási problémáik megoldásánál számíthatnak önkormányzati segítségre, hanem akkor is, ha gyermekük születik. A korábban is meglévő Babacsomagot idén még gazdagabbá tették: az ’I love Dévaványa” feliratú babaruhák mellé takarót és pelenkázó táskát is adnak, s természetesen jár az egyszeri 40 ezer forintos támogatás is.

– Örvendetes módon városunkban növekszik a születések száma. A 2012-es mélypont után, amikor csak 48 kisgyermek született, 2017-ben már 73-ra nőtt ez a szám. A jelenlegi 26 férőhelyes bölcsőde már kicsinek bizonyult, ezért is határoztuk el egy új, 42 férőhelyes bölcsőde megépítését a Hunyadi utcában. A beruházás szépen halad, április 30-ig elkészül, így tavasszal már át is költözhet az intézmény – sorolja a részleteket a településvezető. Aztán hozzáteszi: más irányú fejlesztések is napirenden vannak a városban. Befejeződött a piac felújítása, amelyre csaknem 65 millió forintot fordítottak, már csak a használatbavételi engedélyre várnak. Új ipari csarnok épül az egykori téglagyár területén (147 millió forint), hamarosan megkezdődik a Szeghalmi - Eötvös – Kossuth utcákon a kerékpárút-építés (386 millió forint). Jövő tavasszal startol az új városháza építése, melyre csaknem félmilliárd forint pályázati támogatást nyertek.

Bölcsődeépítés Dévaványán, Bölcsődeépítés Dévaványán, Dévaványa
Épül a Gólyahír Bölcsőde a Hunyadi utcában.

Elköszönünk a polgármestertől és nyakunkba vesszük a várost. Megnézzük a Gólyahír Bölcsőde építésének helyszínét, majd bekukkantunk a DÁMK Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjteménybe Dévaványai múzeum, Hajdú Ildikó, dévaványai múzeum,  Hajdú Ildikó, Dévaványa
Tárlat Dévaványa múltjáról.
(múzeumba). Itt Hajdú Ildikó szakmai koordinátor a Dévaványa múltjáról szóló kiállítást, a Bereczki-emlékszobát és egy helyi festőművész, Nagy Imre kiállítását is megmutatja nekünk. Sőt egy érdekességet is lencsevégre kaphatunk: azt a motort, melyet az Ausztráliában élt és nemrég elhunyt, ványai származású rézműves, Berczi Lajos családja ajándékozott a dévaványai önkormányzatnak. Egy beszélgetés erejéig ellátogatunk a gyermekorvosi rendelőbe, ahol dr. Demeter Erzsébet aranydiplomás doktornővel találkozunk (a vele készült interjút kedden olvashatják honlapunkon). A buszmegálló kornyékén most is nagy a forgalom, s szerencsére a fotózásra felkért fiatalok sem mondanak nekünk nemet.

A Kisújszállási útra kanyarodva megállunk annál a forráskútnál, amelynek gyógyvizét nagyon kedvelik a ványaiak. Most is egymás után sorakoznak a kantákkal, ballonokkal. Nemcsak ivásra és főzésre viszik a vizet, hanem fürdésre is, mert mint mondják, segíti őket abban, hogy sokáig egészségesek maradjanak.

Dévaványai forráskút, dévaványai forráskút, Dévaványa
Ballonokkal, kiskocsikkal viszik a ványaiak a gyógyvizet.