A Békés Megyei Kano Judo SE-nek újabb országos bajnoka lett, Sóczó Rebeka szerzett bajnoki címet.

Rebeka ebben az évben több idősebb korcsoport országos bajnokságán is elindult: I.osztályú felnőtt bronz, U23 ezüst és a bajnoki sorozat végén saját korosztályában aranyérem tulajdonosa lett.

 

Soczó rebeka és gyáni jános - judo, sóczó rebeka
Gyáni János edző és Sóczó Rebeka a győztes döntő mérkőzés után

 

Gyáni János edző elmondása szerint: Rebeka az utóbbi időben a különedzések és a technikai képességfejlesztéseknek köszönhetően sokat fejlődött. Olyan versenyző,aki ha fellép a tatamira mindent megtesz a győzelemért, ehhez a harciassághoz kezdjük hozzáépíteni a jobbnál jobb technikai elemeket így nagyon magas szintre juthat ebben a sportban. Az egyesület ifjú reménységeihez tartozik ő is, amit ebben az évben produkált az példaértékű teljesítmény.

A bajnokságon a serdülő Szentandrászki Gréta is megmérettette magát az idősebbek között, a legnépesebb súlycsoportban bejutott a legjobb 16-ba. Gyáni János edző szerint kora ellenére nem volt különbség ellenfeleihez képest sem technikailag sem taktikailag, ezt a versenyt csak tapasztalatszerzésnek és edzésnek fogták fel mivel Gréti fiatalabb és saját korosztályának országos bajnoksága a fő ,ami még csak novemberben következik, ahol az 57kg nagy esélyeseként indul.

Szentandrászki Gréta ebben az évben megpályázta és meg is nyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából meghirdetett Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat.