Szarvas lakosainak száma a legutóbbi adatok szerint 16 062 fő. Közülük 3408-an vannak azok, akik már betöltötték a 65. életévüket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium által kiírt pályázat éppen ezt a korosztályt érinti. A szarvasi önkormányzat díjnyertes pályázatában az idős emberek egészségének megőrzését szolgáló helyi programokat, valamint a civil szervezetek és városi sportegyesületek egészségmegőrző rendezvényeit mutatta be.

Aszódi Éva, szarvasi polg. hiv., Aszódi Éva, Szarvas
Aszódi Éva, a Szarvasi Polgármesteri Hivatal Hatósági és Szociális Osztályának osztályvezető-helyettese, a díjat jelző táblával. Fotó: Lipták Judit

– Szarvason szinte nincs olyan idős ember, aki ne tartozna valamilyen közösséghez, civil szervezethez, s ne venne részt tevékenyen a város életében. Az önkormányzat pedig igyekszik pénzben és természetben is támogatni az időseket tömörítő szervezeteket, rendezvényeket, programokat – fogalmazott Aszódi Éva, a Szarvasi Polgármesteri Hivatal Hatósági és Szociális Osztályának osztályvezető-helyettese. Hozzátette: az egészségmegőrzést szolgáló, önként vállalt többletfeladatok döntő részét a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása (KKTT) Szociális és Gyermekjóléti Intézményén keresztül oldja meg az önkormányzat. Éppen ezért a pályázati anyagot is ezen intézmény vezetőjével, Molnárné Juhász Eleonórával közösen készítették el.

Sazrvas, Idősbarát Önkormányzat Díj, Szarvas, Idősbarát Önkormányzat Díj, Szarvas
S hogy konkrétan milyen, az egészségmegőrzést szolgáló feladatokról és programokról van szó, arról Aszódi Éva a következőket mondta:

- A szociális intézmény szervezésében az idősek rendszeresen részt vesznek különböző szűréseken (szív- és érrendszeri betegségek, légúti betegségek). Folyamatos és sorozatos vérnyomás- illetve vércukor-mérésre is lehetőségük van. Évenként minimum két alkalommal ingyenes látás- és hallásszűrést biztosítunk. A gyógyszerészek és háziorvosok gyakran tartanak számukra egészségvédő és betegségmegelőző előadásokat. Rendszeresen részt vehetnek egyéni és csoporttornákon, gerinctorna-foglalkozásokon, esetenként pedig a Szent Klára Gyógyfürdőben vízi tornát is végezhetnek. Az idősek klubjaiban és a házi segítségnyújtásban is egy-egy masszőr dolgozik, akik szükség és igény szerint az idős ellátottakat gyógy- vagy frissítő-lazító masszázsban részesítik. Az alkoholproblémákkal küzdőket addiktológus szakember segíti. A szociális intézmény siratói klubjában az idősek számára létrehozott közlekedő parkban és a gyermekek részére kialakított játszótéren rendszeresen biztosított a nagyszülők és unokák közös szabadtéri testmozgása – sorolta a részleteket Aszódi Éva.

Szarvasi idősek, Szarvasi idősek, Szarvas
Az idősek klubjaiban jelentős szerepet kapnak a játékos sportfoglalkozások.

Az egészségmegőrzésben fontos szerepe van a mozgásnak, a sportnak és természetesen a kikapcsolódásnak is. Mint megtudtuk, a szarvasi időseknek erre is számos lehetőségük kínálkozik:

- Az önkormányzat minden évben megszervezi a mobilitási hetet, melynek keretében az idős korosztály részére külön programokat szervez. Már hagyománynak tekinthető és nagy népszerűségnek örvend az évente (augusztus 20-án) megrendezésre kerülő Körös-távúszó verseny, amelynek senior korcsoportjában nagyon sok idős vesz részt. A városi sportegyesületek közreműködésével egész évben folyamatos a programkínálat. Külön kiemelném a Szirony Pál nyugalmazott testnevelő tanár által, elsősorban az idősebbek részére szervezett nordic walking foglalkozásokat. A helyi civil szervezetek is nagyon sokat tesznek az idősek egészségének megőrzéséért. A Kertbarát Kör a mozgás mellett az egészséges élelmiszerek fogyasztását helyezi előtérbe, a nyugdíjas egyesületek nagyon sok autóbuszos, kerékpáros és gyalogos kirándulást szerveznek. Az önkormányzat pénzbeli és természetbeni támogatásokkal segíti ezeket az egyesületeket, egyebek mellett például ingyenesen biztosítja számukra a klubhelyiséget – hangsúlyozta Aszódi Éva.

Szarvasi idősek, Szarvasi idősek, Szarvas
Az idősek körében nagyon népszerűek a közös kirándulások.

Mint megtudtuk, a szarvasi idősek nagyon szívesen önkénteskednek, nagy lelkesedéssel segítenek a rendezvények szervezésében, lebonyolításában. S hogy mire költi majd a város az Idősbarát Önkormányzat Díjjal járó 1 millió forintot? Nos, természetesen egy olyan rendezvényre, amely az idősek közösségfejlesztését, kapcsolataik erősítését szolgálja.