Régóta ismerem Andreát, mindig van pasija

Mesél róluk, kizárólag szuperlatívuszokban, mindenki előtt a szőke herceg jelenik meg, aki a tenyerén hordozza Andit. Ám amint a baráti kör találkozik velük, kiderül, hogy a kezdeti rózsaszín szemüveg lehullása után mégsem olyan szép a legény fekvése. Volt, aki folyamatosan megcsalta Andit, ám ő kitartóan bizonygatta, hogy „a Janit viszi a vére”, de csak őt szereti, a másikat a kezdődő alkoholizmusától igyekezett megmenteni, sikertelenül. Az alkoholistával évekig drámáztak, szakítás-békülés-szakítás követte egymást, a baráti kör pedig csak kapkodta a fejét, mint egy teniszmeccsen. Andi eközben minden alkalommal egyre sérültebbé vált, minden férfival egy újabb heg maradt a lelkén. Mégsem bírt leállni, hajszolta a rosszabbnál-rosszabb partnereket.

Andi társfüggő, vagyis – ahogy a szakemberek nevezik – egy mentális zavar kísérő tüneteitől szenved. A dependencia függőségi viszonyt, kapcsolódási problémát jelent.

Akik ebben szenvednek, azok menekülnek a magány elől, nehogy szembe kelljen nézniük önmagukkal.

Mitől függnek a kodependensek?

Persze, kinek, mi. Gondolhatod, de a társfüggőség nagy csapdája, hogy az érintett olyan kapcsolatban ragad, ami nemhogy nem viszi előre, de még le is húzza. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha valaki ragaszkodik a párjához vagy rajong a házastársáért, akkor kodependens, hála istennek erről szó sincs. De, ha megnyugtatóbb, akkor tesztelheted is magad, érintett vagy-e. Az is kérdés, hogy hol a természetes ragaszkodás, és a függés határa? Mikortól mondhatjuk azt, hogy baj van?

Azok, akiknek mások véleménye kifejezetten fontos, és befolyásolja a tetteiket, akik túl szigorúak magukhoz, akik nehezen fejezik ki érzelmeiket, akik rettegnek az egyedülléttől, ők lehetnek érintettek ebben a problémában, de

érdemes visszanyúlni a gyerekkorhoz, mert egy társfüggő sok esetben úgy viselkedik, mint egy kisgyerek.

Egy másik megközelítés a csecsemőkorba helyezi a probléma forrását, egészen pontosan az édesanyával való kötődés zavarához. Ebből kiindulva egy párkapcsolatban is az a cél, hogy pótolják a gyerekkori hiányokat, a problémás kötődést kijavítsák. A legnehezebb helyzet, ha mindkét fél sérült, így mindketten a másiktól várják a hiánypótlást, ám azt egyik sem kapja meg. Ennek hatására a kapcsolat vélhetően nem lesz hosszú életű.

Az érett kapcsolatra jellemző kölcsönösség, kötődés, elköteleződés és autonómia nem fog megjelenni ezekben a viszonyokban, pedig ezek lennének a tartópillérek.

Négyféle kötődési mintázat

A kötődés egyébként is az egyik fontos eleme a párkapcsolatoknak. Nem is kell magyarázni, miért. Viszont a kötődés hiánya párkapcsolati nehézségeket hordoz magában. Mary Ainsworth, kanadai pszichológus négyfajta kötődési mintázatot különböztet meg, a biztonságosan kötődőt, az ambivalenst, a szorongó-elkerülő típust és az elutasító-elkerülő típust. Az ambivalens kötődés során az anya saját szükségletei, és nem a gyerek szükségletei alapján törődik, ráadásul kiszámíthatatlanul, és a gyerek pont ilyen ambivalens módon fog viselkedni. A másik két esetben a szülők elhanyagolók vagy ridegek, ennek hatására bizalmatlan és szorongó lesz a gyermek, aki kerüli a kapcsolatokat.

Ez kihatással van a felnőttkori kapcsolatokra is, mégpedig olyan módon, hogy az ambivalens kötődésű személyekre a „se veled, se nélküled” kapcsolatok lesznek jellemzők, és gyakran féltékenyek.

A szorongó és elkerülő típusok pedig hisznek a tartós szerelemben, bizalmatlanok és kritikusak. Ami viszont biztos, hogy ha nem válunk le a családunkról, akkor nem leszünk képesek elköteleződni a párkapcsolatunk felé.

Társfüggők és szenvedélybetegek

Viszont azok, akik társfüggők, gyakran élnek együtt szenvedélybetegekkel, akit töretlenül igyekeznek megmenteni. Andrea, és még megannyi társa szeret megmentőként megjelenni, aki feláldozza magát a kapcsolatért. És itt jutunk el odáig, hogy ez a zavar nem magáról a szenvedélybetegről szól, hanem a mellette lévőről, aki azt éli át, hogy kontrollál és irányít a kapcsolatban.

Az egymillió alkoholista országában sokan szenvednek a társfüggéstől, hisz kialakulásának hátterében gyakran a nehéz gyerekkor áll, melynek egyik lába az alkoholbeteg apa, és az ő megmentésére törekvő anya. Ez aztán ismétlődhet generációról generációra, míg meg nem töri valami az ívet.

Ez persze lehet fordítva is, de a társfüggőségben szenvedők jelentős hányada nő.

A társfüggők azt keresik folyamatosan, amit nem kaptak meg otthon: a szeretetet és odafigyelést. Nem bonyolult a képlet, amíg a szülők egymás játszmáival voltak elfoglalva, addig a gyerekekre kevesebb figyelem irányult. Ezt igyekeznek bepótolni, mert gyerekként szeretet és valós érzelmek nélkül kellett létezniük, ráadásul megterhelve egy alkoholista szülővel, aki a megmentővel egyetemben mutat rá a gyerek hibáira.

Ennek folyományaként a gyerek nemcsak szeretethiányos lesz, hanem az önértékelési zavaroktól is szenvedni fog. A gyereket a szülők sok esetben nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is bántalmazzák, és felnőttként valószínűleg maga is bántalmazóvá válik.

De miért marad?

Teheti fel a kérdést az ember, és nem is egyszerű megérteni, miért ragaszkodik valaki egy megalázó helyzethez? A játszma arról szól, hogy bár az önértékelésében sok fekete folt van a társfüggőnek, ugyanakkor a szenvedélybeteg társa felett kontrollt tud gyakorolni.

A játszma része a megmentő szerep, melyben ő az elszenvedő fél, ugyanakkor ő az uralkodó is. Nem könnyű helyzet, gondolhatod.

A társfüggők ugyan nincsenek tisztában saját magukkal, de tökéletesen látják, mit kéne tenniük másoknak, és ezt meg is osztják mindenkivel. Az önértékelési hiányosságok egyik „kezelési módja”, hogy olyan szakmát választ, ahol ő segíthet. Ezért is akad olyan sok kodependens a klasszikus segítő foglalkozásúak közt: szociális munkástól a tanárig igyekszik segíteni a világnak – csak önmagának nem.

Ráadásul az ilyen értelemben függő személy mindent a kapcsolatnak rendel alá, azaz a barátokat leépíti, akik már nem is keresik, mondván, úgysem ér rá. Ennek hatására még jobban elmagányosodik, és még jobban ragaszkodik a párkapcsolathoz.

És miért lép be mindig ugyanabba a pocsolyába?

Ez egy igen jó kérdés, a válasz: a játszma. Ha elveszik a játékszerét, azaz a partnert, mert az ne adj' isten, tiszta lesz, akkor az a kodependens számára egy krízishelyzet, melyre reagálni kell. Ebben az esetben simán léphet, és kereshet más, megmentésre várót. Hisz ki más segíthetne, mint ő?

forrás: Zimre Zsuzsa, wmn.hu