A Hegyesi János Könyvtár és Közművelődési Intézmény 2004. óta rendezi meg hagyományosan az intézmény névadóját megidéző szavalóversenyét, amelyre rendre számtalan gyermek jelentkezik a helyi Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei közül.

A gyarmati könyvtár, miután felvette a helyi költő, Hegyesi János nevét, az első lépései között szerepelt, hogy nem csupán nevében emlékezik meg a település neves szülöttéről, hanem oly módon is felidézi emlékét és munkásságát, hogy a helyi gyerekek számára évenként egy szavalóversenyt szervez, amely révén közelebb hozhatja a gyerekekhez a jeles elődöt, valamint magát a költészetet is.

Hegyyesi János Szavalóverseny Füzesgyarmat, Füzesgyarmat, Hegyesi János Szavalóverseny, Hegyesi János Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Füzesgyarmat, 20181105

A rendezvény és az intézmény névadójáról azért annyit érdemes tudni – már ha néhány mondatban össze lehet foglalni egy életpályát -, hogy nem csupán költő, író volt, hanem politikus is. A Nemzeti Parasztpárt országgyűlési képviselője volt, valamint Békés megye képviseletében az Országgyűlés jegyzője is. 1949-től önkéntes száműzetésbe vonult, haza, szülőföldjére, Füzesgyarmatra, de a száműzetéshez az is hozzátartozott, hogy nem adta közre írásait. Bár lehet, hogy nem is nagyon lett volna rá lehetősége. A hetvenes évektől kezdték újra felfedezni, és azóta egyre inkább beleivódott a sárréti irodalom és költészet szövetébe.

Az őt megidéző szavalóversenyen rendszeresen részt vesznek családtagjai, támogatják az eseményt és a szavalókat. Így volt ez idén is, hiszen jelen volt fia, Hegyesi János és felesége, valamint a második napon az unokája még verset is mondott a verseny kezdete előtt.

Hegyyesi János Szavalóverseny Füzesgyarmat, Füzesgyarmat, Hegyesi János Szavalóverseny, Hegyesi János Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Füzesgyarmat, 20181105

Ebben az évben az a megtiszteltetés ért, hogy tagja, sőt, elnöke lehettem a szavalóverseny zsűrijének, így személyes élményként élhettem meg minden egyes szavalatot a legkisebbektől a nagyobb gyermekek produkciójáig mind a két napon.

Az első nap az alsó tagozatos diákok mondták el a választott verseiket, míg a másodikon a felsősök adták elő a szebbnél szebb költeményeket.

Azt el kell mondanunk, hogy szabad versválasztás volt, de ettől függetlenül elhangzottak Hegyesi János költemények is, amely produkciókat a család külön jutalmazta.

Hegyyesi János Szavalóverseny Füzesgyarmat, Füzesgyarmat, Hegyesi János Szavalóverseny, Hegyesi János Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Füzesgyarmat, 20181105

Ha már a jutalmazásnál tartunk, a zsűrinek sem volt egyszerű dolga, hiszen rengeteg vers hangzott el a két napon, amelyek közül jócskán akadt olyan, amely súrolta a művészi előadás határát, főleg a legnagyobbaknál, akik már évek óta résztvevői ennek a versenynek.

Éppen ezért, hogy egyrészről a zsűri dolgát megkönnyítsük, másrészről, hogy a diákok a saját korcsoportjukban mérjék össze erejüket, osztályonként hirdettünk eredményt, így elsőtől nyolc osztályig összesen nyolc első, második és harmadik helyezett született a versenyen.

Hegyyesi János Szavalóverseny Füzesgyarmat, Füzesgyarmat, Hegyesi János Szavalóverseny, Hegyesi János Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Füzesgyarmat, 20181105

Elmondhatom, személyes élményként, hogy voltak kimondottan felemelő pillanatai a két napnak, amikor tényleg olyan előadásokkal találkoztunk, amelyek elvarázsoltak mindannyiunkat. Sokszor a korosztályukat meghazudtoló szavalatokkal és művészi teljesítményekkel is találkozhattunk.

Összességében elmondható, hogy mindenki nyertese volt ennek a versenynek, hiszen ha egy olyan méretű településen, mint Füzesgyarmat, közel száz gyermek készül fel egy ilyen versenyre, ha ennyi gyermek egyáltalán rászánja magát, hogy szabadidejében verset olvasson és tanuljon, az nyereség a településnek, a közösségnek és az egész magyar kultúrának. Bátran bízhatunk ezek után abban, hogy lesz, aki továbbviszi elődeink örökségét, és megtartják a hagyományainkat, megőrzik talán legnagyobb kincsünket, a magyar nyelvet.

Hegyyesi János Szavalóverseny Füzesgyarmat, Füzesgyarmat, Hegyesi János Szavalóverseny, Hegyesi János Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Füzesgyarmat, 20181105

Természetesen nem szabad megfeledkezni a szervezőkről sem, akik lehetőséget adtak erre a megmérettetésre immáron több mint egy évtizede, a felkészítőkről, a lelkes tanárokról, pedagógusokról, akik segítették a gyermekeket a tanulásban, az előadásban, és a szülőkről sem, akik mindig ott álltak és állnak a háttérben, hogy támogassák gyermekeiket.

A legfőbb gratuláció mégis a gyerekeké, akik vállalták ezt a cseppet sem könnyű feladatot, és nem csupán vállalták, hanem remekeltek is a verseny mindkét napján. Jómagam pedig csak köszönetet mondhatok, hogy részese lehettem mindezekenek.