Sajtótájékoztatón mutatta be Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke a bíróság új sajtószóvivőjét, Csorba Petrát, aki november 1-jétől az igazgatási kérdéseket érintő és a polgári ügyekben segíti az eddig szóvivő, Sárközy Szabolcs munkáját.
Csorba Petra emlékeztetett: Czeglédy Csaba jogászt és politikust, volt szombathelyi egyéni választókerületi képviselőt és 21 társát bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint gazdasági csalással vádolják. A nyomozás már lezárult, de a Csongrád Megyei Főügyészség még nem emelt vádat az ügyben.
Czeglédy Csaba keresetében a büntetőeljárásban történt mulasztások, illetve késedelmes ügyintézések megállapítását kéri. Egyrészt azt kifogásolja, hogy a fellebbezést 18 nap késedelemmel terjesztette fel az elsőfokú bíróság a másodfokúhoz, holott az eljárási törvény haladéktalan kötelezettséget ró rá. Sérelmezi azt is, hogy óvadék iránti kérelméről előzetes letartóztatása miatt nem döntött külön az elsőfokú bíróság - ismertette a szóvivő.
A Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a per lefolytatására. Az alperes Szegedi Törvényszékkel szemben a felperes, Czeglédy Csaba csak megállapítást kért, tehát elégtételt, sérelemdíjat nem, de keresetét a perfelvételi tárgyalás lezárásig bármikor kiterjesztheti erre is - tette hozzá Bicskei Ferenc.