A jelentés szerint a volt nemzetbiztonsági tanácsadó lényeges segítséget nyújtott a vizsgálatot végzőknek azokról a kapcsolatokról, amelyek a 2016-os elnökválasztás idején a Trump-kampány munkatársai és oroszok között léteztek, ezért Robert Mueller enyhébb büntetést javasolt kiszabni Flynnre.
A Mueller-bizottság azt vizsgálja, hogy a két évvel ezelőtti elnökválasztás idején a Trump-kampány munkatársai és oroszok között volt-e bármiféle összejátszás. Michael Flynn - aki Trump elnöki beiktatása után csupán három hétig volt nemzetbiztonsági tanácsadó - már korábban bűnösnek vallotta magát abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársainak, később pedig együttműködött mind az FBI-jal, mind a Mueller-bizottsággal.
"Az alperes első kézből származó információkat nyújtott az átmenetet bonyolító munkatársak és orosz kormányzati tisztségviselők közötti kapcsolatok tartalmáról és körülményeiről" - olvasható a kedden este benyújtott jelentésben, amelynek részletei azonnal nyilvánosságra is kerültek az amerikai sajtóban. A jelentés szövegéből az derül ki, hogy a Flynn által elmondottak nem a 2016-os választási kampány idejére, hanem a Donald Trump megválasztása utáni időszakra és a hatalomátadást bonyolító, úgynevezett átmeneti csapat kapcsolatfelvételeire vonatkoznak.
A Mueller-jelentés leszögezte: Michael Flynn "bizalmat érdemel", mert vállalta a felelősséget.
A memorandumból kiderül: Michael Flynnt 19 alkalommal hallgatták meg a Mueller-bizottság munkatársai és az igazságügyi minisztérium más ügyvédjei. A dokumentum azonban nem részletezi, hogy konkrétan mit is tudtak meg tőle, csupán úgy fogalmaz, hogy a volt nemzetbiztonsági tanácsadó "dokumentumokról és kapcsolatfelvételekről" számolt be. A jelentés egyik függeléke ugyanakkor megjegyzi: Flynn "több más, folyamatban lévő vizsgálatot is segített".
A jelentés részleteinek nyilvánosságra kerülése után, kedd este, Rudolph Giuliani, Donald Trump ügyvédje interjút adott a Fox televíziónak, és azt hangoztatta, hogy a jelentésben semmi nem sugalmazza a Trump munkatársai és oroszok közötti összejátszást. Giuliani a Mueller-bizottság tagjait "a túlbuzgó média által ösztökélt ügyészeknek" és "bábfiguráknak" nevezte.
Michael Flynnt, aki évtizedeken keresztül az amerikai hadsereg altábornagya volt, nemzetbiztonsági tanácsadói kinevezése után pár héttel lemondásra késztette Donald Trump elnök, mert kiderült, hogy az elnökválasztási kampány idején lobbistaként is tevékenykedett a török kormány javára.